H.Pulai Éva : Fűnek hamva, kőnek pora

Nyomtatás

Szép, fehér, párnás boríték… Könyvet rejtett.
Megsimogattam, mint minden új barátomat, és magamba szívtam illatát. “Album illata” van, s finom, matt-selymes tapintása.
Pergetem a lapjait, szépen elhelyezett, jó méretű képek villannak fel, és már olvasnám is, miután átfutottam a tartalomjegyzéken, prológuson, de a lapozó ujjaim közt fel-felbukkanó címek, idézetek, versek jelzik, jobb, ha majd kényelmesen nekiülök, amikor csendben, csak kettesben leszünk. Kiváló munkát végzett Tóth Árpád is a könyv megtervezésével, nyomdai előkészítésével.

Fűkő Béla: FŰNEK HAMVA, KŐNEK PORA című kötete az új barátom.
 

S melyik is lehetne nekem (kőről álmodónak) a legelső, legszebb kép?
Persze. Melyen a kőporos kéz végigsimít a kövön, amin éppen dolgozik.
Amikor nézünk egy kész szobrot, megcsodáljuk: a finom, precíz megmunkálását a kőnek, és gyönyörködünk, hogy idomult a (kő)kemény anyag az ember puha bőrévé válásához, vagy a kompozíció szépségét látjuk legelőször egy nonfiguratív alkotáson… (Szomorúságom, hogy kevés kiállításon lehet a szobrokat kézzel érinteni, pedig nagyon fontos az ujjainkkal is látni. Érezni.)
Csak azt a gyönyört nem ismerhetjük meg a kiállításokon, ami kiváltsága az alkotónak!
Kimaradunk a születésből. Pedig nem az a legszebb? Akármilyen alkotásról is beszélünk. Nem az a legszebb, amikor megszületik egy vers? Amíg a színek a megfelelően segítenek a kívánt megmutatnivalóhoz juttatni bennünket egy festmény készítésénél?
Az első kedves kép a könyvben ebből ad egy pillanatot ajándékba.
A követ még formázni kívánó kéz pórusaiba megülnek a kő pornyi részecskéi, mint a legdrágább púder, a föld illatával vonva be azt… És “vele” érezzük a még durva felületet, hogy hol kell még akaratunk igája alá szelídíteni a formákat, íveket.

Fűkő Béla: FŰNEK HAMVA, KŐNEK PORA
részletek a könyvből

 „A szobrász fáradhatatlanul keresi az Örök formákat, és miközben teremt, kételyei között vívódik, hiszen tudja, hogy már csak azért sem lehet örök, mit létre hoz, mert akkor az Isteni; és bizony még vénuszi időtávlatokban is csupán múlandó lehet, ami emberi. Mégis megéri a kutatás öröme. Fáradhatatlanul képes keresni azt a hangot, azt a kifejezési módot, amivel ő, mint Isteni teremtmény közölni tudja nevét a teremtőjével. A vénuszi idők szobrocskái több ezer éves megtestesülései az emberi géniusznak, és jól példázzák azt, hogy ha múlandó is a forma, azért még ma is megállja a helyét; a gondolat pedig hitelesen közvetíti az archaikus ember ösztönvilágába ágyazott szakralitását.”
(…)
A léleknek súlya van

Fű és kő című szobrom szétrobbant a kiállítótérben, és bár emberi mulasztás – a térszervezés átgondolatlansága és a látogatók ízlelőbimbóját kiszolgáló személyzet figyelmetlensége – okozta a vesztét, én mégis tudom, hogy a munkámban rejlő erőviszonyok, jelen esetben a Jang féktelen ereje, szét kellett hogy terjedjen a térben, hogy becsapódhasson a tömeg ovulált szellemi petesejtjébe. A szobromban fellépő feszültségek szétszakították a testét. a benne rejlő erők átlépték formai gátjaikat, csak hogy ölelhessenek még egy röpke pillanatra, csak hogy hirdethessék teremtő energiáikat. A formává realizálódott energiagubanc megéledt és tovaillant, megmutatta nemző erejét, és mint rajtakapott szerető az éterben elillant. Meg-sem-mi-sült. Egyszerűen szétrobbant, csak hogy tovább élhesse metafizikai síkon a „gondolat-kérészek” öntudatlan, bohém életét.

(…)

Ösztönvilágom ámokfutója voltam szobrom készültekor. Betegségem erőt adott “démonjaimnak”. Tekervényes bugyraim öklendezni kezdték visszatérő félelmeimet, melyek virtuálisan léteztek de a mindennapjaimban még nem. Bélrendszerem az összecsapó lovak patája alatt megbúvó kígyó hullámvonalaiba rendeződött. Nem az irreverzibilis időt, a vissza nem fordítható haladást jelképezte, hanem egyszerűen csak vonaglott fájdalmában. Kígyóm az alsó és a felső vizek összekötője, én és a teremtőm közötti vékony köldök megtestesítője. Szobrom esetében az alapforma, azaz az alvilág és a Nap szeme láttán zajló sors pillanatok, faragott sors ikonok, azaz a felső vizek harmonikus összekötője. Segítő szellem. Az égen vágtázó táltos csúszómászó barátja. A verejtékében fürdő, egész testében remegő szobrász mentőkötele.
A tudat szurdokába rekedt ember nem biztos, hogy eltévedt. Lehet, hogy csak tanulmányozza a helyzetét. A Jákobi párharc, a halandó tusája a lelkében lévő árnyékkal nem nevezhető betegségnek. Úgy ahogy a szomorúság, a szorongás, a brutális küzdelem valakivel vagy valakikkel, nemcsak a megháborodott elmére utalhat. Kibontani egy sziklából a szobrot, szobrászi feladat. Lecsupaszítani egy lélekről a testet, és értelmezni a megfoghatatlant, már sors feladat. Megérteni a bennünk lejátszódó folyamatokat és annak kivetüléseit, jelen esetben egy szobrot, nagyon nehéz és sok esetben meddő akarás csupán.

>>…munkái a meditáló odafordulás igényével tekintenek ránk.
Mi pedig párbeszédbe elegyedünk velük, s miközben a magunk számára megfejtjük titkukat, azonközben önmagunkkal is tisztába jövünk. megkapó bizonyság erre annak a látását vesztett férfinak az esete, aki pusztán érintés útján tudott kapcsolatba lépni a művész egyik szobrával, pontosan „letapogatta” azt, s önmagára érvényes jelentést fedezett föl benne: a súlyos terhét mindörökre cipelő ember sorsát érezte meg a bambuszt márvánnyal ötvöző műben.
Fűkő Béla nem provokálni akar, mint kortársainak úgynevezett posztmodern művei. Nem a felszínt kaparássza, hanem a mélyben szunnyadó lényeget fürkészi. Hitvallása szerint a szobrászat: spirituális tevékenység. Őszintén vallja-látja-érzi, hogy a kő, amivel dolgozik: élő anyag. Ezért tiszteletben tartja annak törvényeit, s kettejük „párbeszédéből”, kölcsönös, de még vállalható kompromisszumaiból születik meg keze alatt a mű.
A keleti filozófiák iránt érzékeny művész az alkotás folyamatát nem pusztán technikai, sokkal inkább intenzív szellemi evolúcióként éli meg. Számára az irodalom: éltető táplálék, amely a műveibe mélyen beágyazódik. A lélekmélyi folyamatokra figyel. Kíváncsisága kiapadhatatlan, akárcsak a benne izzó teremtő erő, s a tudásszomj.
„A könyvek egymásnak adják a lapokat, a lapok egymásnak adják a sorokat, a sorok nekem adják magukat” – vallja.
Fűkő Béla XXI. századi reneszánsz ember. Sokoldalú, minden téren elmélyült alkotó és gondolkodó szellem, aki most elénk tárja sokrétű művészetfilozófiai, spirituális, irodalmi és képzőművészeti tudásának elméleti szintézisét. Nem ígérek könnyű olvasmányt.
Csak ritka szellemi élményt. Egy Fűkő gondolatait fűnek hamváról, kőnek poráról, s az alkotás kegyetlenül nehéz és varázslatosan szép titkáról.<<

Csató Andrea

Fűkő Béla:
Ars poetica

Nagy alkotóm az örök igazság. Kérlek: vezess!
Kiáltottam a kútból a toronyba.
Hát ide pöckölt hatalmas ujja.
Lettem a “carrus navalis” kocsisa és hajósa.

“Több éve foglalkozom kőszobrászattal.
Kigondolni és létrehozni valamit, valamit mely általam, és belőlem van mámorító érzés. Hiszem, hogy aki ezt csak egyszer is igazán átéli, nem tud mással foglalkozni. A miértek kutatása, és az ismeretlen miértek felfedése izgalommal teli küldetés.

Fiatal szobrászként szeretnék olyan szobrokat bemutatni, melyek a gondolkodás tárgyává válhatnak akár még a jelen kaotikus forgatagában is. Ebből kifolyólag tapintható meditációs objektumoknak nevezem legszívesebben alkotásaimat. Olyan nyilvánvaló gondolatokat szeretnék felmutatni, melyek a kollektív tudattalannak rejtett titkaira hívják fel a figyelmet, és elkísérik a szemlélőt akár egy életre. A folyamatos szemlélődés, az újból és újból való rácsodálkozás a létre, ihlette jelenlegi munkáimat. A tapintható, spirituális energiával rendelkező, meditációs objektum megfigyelése nagyon személyes tevékenység.

Remélhetőleg, talán éppen ebből a személyes megmérettetésből kifolyólag, a szobrokba kódolt élményeim a pillanatnyi örömön túl a szemlélődés maradandó tárgyává válhatnak. “

Fűkő Béla (1969 – Miskolc) Pécsi szobrászművész. 2000-ben szerzett diplomát a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, mesterei: Bencsik István és Colin Foster.
Egyetemi tanulmányait megelőzően Mezey István és Morvay László grafikusművészek magániskoláiban tanult grafikát. Illusztrációiért az Amatőr Költők és Írók Képzőművészeti Nívódíját kapta.
A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Szobrász Társaság és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja. A KUPÉ (Kultúra, Pécs) Irodalmi, művészeti és képzőművészeti szerkesztője. Számos hazai és külföldi egyéni és csoportos kiállításon vett részt.
Belső evolúció című szobra a Grounds for Sculpture, Hamilton (USA) gyűjteményében található meg.