Az út jégbordás hátába csontig vájó nehéz hideg kapaszkodott. Egy néptelen, kacskaringókkal ébren tartó úton a település benzinkútjához ért, s nyomban a mozgássérültek parkolására fenntartott helyre tolatott annak ellenére, hogy a környéken széltében-hosszában csak az ő racing zöld jaguárja volt fellelhető, no meg a fent említett hely elfoglalására sem volt jogosultsága.
Kaskötő Fridolin késő délután rohant el otthonról, s most, mélyen az éjszaka önkívületében már maga sem tudja merre jár. Csak ment egyre, lelkében ólomsúlyokkal, pokoli fájdalomtól marcangoltan. Kiszakadt belőle minden, ami Klára, s minden, ami örök. Az összes csók elporladt, semmibe süppedtek az egymásnak elszavalt éjszakai szonettek, az érzékiség és megannyi álom.
Nyolc éve egy álmos kerti partin ismerkedtek meg. Miután tekintetük összeolvadt nem volt megállj, akarták egymást mindenkor és mindenek felett. Felforgatták a környezetüket is, csak együtt lehessenek. Ezúttal nem voltak tekintettel semmire és senkire, de annál inkább egymásra.
A kapcsolat talán a legértékesebb a világon, amiben egy élőlénynek része lehet. Minden ember arra törekszik, hogy szeressék, azon túl figyeljenek rá, s ez által mások életében kiradírozhatatlan szerepe legyen.
Ebben a sokadalomban ők egymásra leltek. Szempillantás alatt úgy testileg, mint lelkileg tökéletes szinkron alakult közöttük. Jókat szócsatáztak, érezték egymás „ki nem mondottját”, míg a barátaik mérföldekkel maradtak le a sajátságos dialógusukról.
Nem elhanyagolható tény, hogy az egyke Klári mögött egész komoly hozomány látszott kibontakozódni, hiszen a betegeskedő apa ki másra is testálná komoly jövedelemmel bíró gyufagyárát és az évtizedek alatt felhalmozódott vagyont.
Hősünk berzenkedett is gyakran Klári egy-egy vitriolba mártott humoros megjegyzésén, aminek a csattanóján minden esetben a hozományvadászok furfangja volt kihámozható.
Nehezen hitte el, hogy valaki csupán az eszéért és a varázslatos lényéért szeretheti. E gyanakvásának számtalan formában naponta hangot is adott.
Olykor feszültséggel terhelten, de többször inkább a felhők fölött lebegve már két éve éltek együtt. Közeledett az ezredforduló, s e különleges alkalom szülte gondolatból döntöttek úgy, hogy szilveszterkor házasodnak össze. Fűnek-fának hangoztatták, hogy különleges szerelemükhöz nem egy szimpla hétköznapi menyegző dukál.
A leendő ara egyenesen a festői Veronát jelölte meg esküvőjük színhelyéül, s már a Piazza delle Erbe méregdrága hoteljeinek egyikével is előrehaladott tárgyalásba kezdett, míg apja józanészre nem intette.
A fiatalok a gyufagyár alkalmazásában voltak, Klára sales menedzseri, míg a párja, Fridolin a termékreferensi címmel büszkélkedett. Tényleges munkavégzés nélkül is komoly fizetést kaptak, így hát nem is próbáltak a gyufagyártás problematikájába mélyedni. Jószerével Irinyi még csak-csak beugrott, ám azután egyikőjük sem jutott tovább, ha baráti társaságban a gyufa előállításának izgalmas kérdése került szóba.
Végül az apa befolyása érvényesült. Miután az ivadék nagyzási mániáját sikerült letörnie, a város egyik előkelő éttermét bérelték ki. A több száz meghívott kényelmesen elfért az óriási rendezvényházzá avanzsálódott komplexumban. Az emelet, pörgős rock and roll zenét kedvelőknek adott helyet, hiszen a lépcsőzést a fiatalok jobban bírják jegyezték meg többen az idősebb meghívottak közül. A földszinten szívet tépő Cigányzene mulattatta az arra érdemesülteket.
Az örömbe némi ürüm is vegyült, ugyanis az ifjú férj részéről nem igen érkezett családtag. Sem szülő, sem testvér, de még egy mákszemnyi nagynéni vagy bácsi se vett részt ezen a nem mindennapi eseményen. Klári észrevette, hogy férje a menyasszonytáncot megelőzően a teraszon erős felindultsággal gesztikulál, majd, mintha mi sem történt volna, a táncparkettre invitálta választottját, s elkezdődött a fergeteges menyecsketánc.
A ceremóniamester úgy időzített, hogy nem sokkal éjfél előtt mindenki megelégedésére véget is érjen. Az átellenben elterülő zúzmarás tisztáson, az ehhez értő szakemberek már késő délután letelepítették a különböző vizuális gyönyört ígérő szikraszökőkutakat, bombetta telepeket, rakétákat és vetőcsöveket. Kivonult a násznép, mindenki izgatottan várta az ezredfordulóval összemontírozott tűzijátékot.
Az örömapa maga mellé intette a hollófekete hajú prímást, s a lelkeket egekig emelő himnusz strófájába kezdett.
Lebbent a dal és mindenki.
Aki itt jelen volt, mind erre a különös hintóra szállt. Valahol a mindenség peremén összeölelkezett e sebtében ácsolt kórus, és egy akarás vezérelte szárnnyal repültek tovább, egyre messzebb a rejtélyes végtelen felé.
Az irgalmatlan robaj szempillantás alatt mindenkit a valóra térített, s a fantasztikus fénykompozíciók varázsa egy merőben másféle elrugaszkodást ígért.
Miután a frenetikus égi-előadás véget ért, Klári apja csupán annyit jegyzett meg:
— Minek azért harcolni, hogy nekünk legyen igazunk, hiszen végül mind oda kerülünk. — Nyílván ehhez a magvas metafizikai bölcselethez a jó előre gondosan beágyazott szilvapálinka mennyisége nagyban hozzájárult.
— Sheraton Waikiki — sikította Klári, s ezzel a hangzatos hangzókkal tűzdelt betűpermutációval igen nagy kétségbeesésnek nyitott szabad utat.
Egyetlen vendég sem szeretné a hajnali mámor simogatásait az újasszony kvízjátékának oltárán elhamvasztani.
Nos, erről szó sem volt, ugyanis a fent említet fura szóképződmény egy előkelő honolului szálloda, ahol a mézesheteiket tölti majd a frissen debütált házaspár.
Folyt.köv.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:52 :: Serfőző Attila
