Acsádi Rozália : HARANGZÚGÁS

Nyomtatás

Hallom.

Fohászos hangjait

régóta ismerem.

Néha mást mondott,

néha néma volt,

néha nem szállt utánam,

s nem mindig jött velem.

Most újra hallom.

Felismerem,

Ez az a harangzúgás,

amelyben megmártóztak a házak

tisztafényű vasárnapokon,

a házak elött emberek álltak

és megáldották a reggelt,

míg egymásra vártak.

Ez az a harangzúgás,

melynek minden szólamára

újabb galambrajok riadtak

s kaptak szárnyra,

hogy lassú, lágy körökben

békét hintsenek szét a tájra.

Ez az a harangzúgás,

amely szelíd szőlődombokon

bújócskát játszott,

s a szél, hogy megtalálja,

apró futamokra váltott.

És ez a harangzúgás

verte fel azt a némaságot,

mely átkot szórt, tengernyi átkot,

mely bűneit titokban szülte,

félelmet és vért szült.

Nem túl régen

és nem túl messze.

És ez az a harangzúgás,

mely karácsonyi imáink

gyertyafényét az égig emelte.

Emlékszel?

Amikor lehajtott fejjel

áhitoztunk a jelre…

Ez az a harangzúgás.

Fohászos hangjait

régóta ismerem.

Néha mást mondott,

néha néma volt,

néha nem szállt utánam

s nem mindig jött velem.

Most újra hallom,

mert általad létezem.

Mosolyog, s lassan feloldja

embernyi bűneimet

az Istenem.