Fagyos pillantásodban
ébred rám a hajnal…
Szótlanul szúr lelken
bogaraid sötétje.
Huzatos időnk bír kinn
az egyetlen zajjal…
Mi beengedve várjuk,
hogy szívünket tépje.
Hallgatni mélyen, s látva
hogy’ szorít az érzés…
Tehetetlen sóhajunkat
hordja szét a szél.
Reszkető könnyzápor, mint
folythatatlan vérzés…
Fejtett erőnk nem veszhet,
örökké bennem él.
Legutóbbi módosítás: 2014.02.17. @ 09:51 :: Furuglyás René