Egy picit ragyás szárú levélről alácsöppen a harmat.
Odébb kalászhoz hasonló gyom hajladozik a kora reggel szellőjétől borzoltan. A hajnali nap bokrok mögül piroslik, és a dombtetők elkékülnek. Egy keserűgomba háza alól egy bogár evickél más irányba, a nappalok étekké válásának veszedelmével szembesül megint. A kókadt, fonnyadónak látszó éjszakai alvás után széttárja levelét a papsajt, a rózsaszirmok is nyújtóznak egy nagyot. A mező sárga virágai újult egységbe tömörülnek, millió pollenszóró s bibe a szirmok közt.
Madár csap nagyot szárnyaival és elindul bogarászni. Nagyítóval sem találni szabályosabb, félig zöld levelet, mint a zsálya középtől mindkét oldalt szimmetriába hajló levele. A völgy patakja halkabban csobog, mint éjjel, pedig apró halak és fülbevalós zsiráfokra emlékeztető, csápos rohangálók verik fel a csendjét. A fűerdőben bogárösvény kanyarog, és egy sün egyenesedik ki gömbölyödéséből. Már túl jól ismeri a csapásokat, ízeltlábúék hadiútvonalait.
Egy puli vakkant, és subája alól kimászik a juhász is, bégetés tölti be az oldalt. Még fejni kell, aztán indul a nap. A tölgy ágai közül méhkas függ alá, és a pinty- és cinkefészek lakói is biztonságosabb röpködésbe fognak. Egy korhadt fa tövében apró békatócsa, az ebihalak rá sem füttyentenek a napszakváltozásra, az alga alatt tökéletes biztonságban érzik magukat. Az öreg korhadék mellett szálegyenes fák magasodnak, mintha az eget szeretnék karcolni. Lejjebb megkékült búzavirág, ki tudja hogyan tévedt oda, talán bársonyos piros szőnyegen, mint államfők a legkellemetlenebb helyre. Szél fújhatta el.
Az a harmatcsepp, ami elkezdte, még mindig gurul, épp most csöppen alá a levél végén. Egy gyík hihetetlen pontossággal lövi ki nyelvét, már meg is itta. Fut tovább, s a domb alatti tarló ismét talpreszelő.
Lassan minden felszárad, kivéve a festő ecsetét, aki nem bír betelni a hajnal kavalkádjával, és csak rója az egymásba kevert színeket.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Boér Péter Pál
