Ki él, az még mind idegen,
ki meghalt, már mind testvérem,
mégis azt mondom, higgyed el:
nekem sosem volt lelkem.
Egyiknek ez volt a baja –
jajongott vagy magyarázott;
a másik éppen fordítva:
magyarázata jajongott.
Amelyik szólt – fölnéztünk rá,
milyen bonyolult egy lélek;
és ahogyan kifejezte,
az már majdnem költészet.
Szinte irigyeltük: nagy szív,
nagy ész, mennyi paradoxon,
megoldhatatlan rothadás,
amin élte eddig kotlott.
Ez lenne lélek és szőnyeg
alá söprési technika,
a szép beszéd animája,
önhazugság animusa.
Nem lehet ilyen a lélek,
annál egyszerűbb, tisztább nincs;
minden nehézkedés vétek,
kérdezd a tisztát, a kilincs
annak kezében, kinek már
nem kell indok vagy ajándék,
aki tudja, megérkezhet –
okmány se kell és egyszerélt.
(2014.02.16.)
Legutóbbi módosítás: 2014.02.18. @ 22:55 :: Petz György