Nagy becsben élt, és félte az edényhad,
mert testét-lelkét áldozta a célnak,
egy szögön lógott tisztára fakasztva,
míg dologra nem nógatta a gazda,
már érezte a toppant idő hosszát,
s a meleg kutat csillogósra mosták,
majd bízón visszaszorítva a térdet,
hű párja lett az öreg fejőszéknek,
már kifigyelte azt is, hogy a tőgyek
két látogatása közt nagyra nőnek,
meg tudta jól, nem papírból tanultak,
az egy ütemre nyomó-húzó ujjak,
és karcsú-lassú formája vigyázta,
hogy egyetlen csöpp se mehessen kárba,
csak ki-bejárt, és ismerte a dolgát,
a hűségesebb szolgákhoz sorolták,
de jókedvében föl sohase rótta,
hogy nagy időre felejtkeznek róla,
mert neki még az istálló is szép lett,
ha bő ölében fölhabzott az élet.
Legutóbbi módosítás: 2014.02.24. @ 07:25 :: Böröczki Mihály - Mityka