Nem rakta tele a sors szekeremet,
nem halmozott el földi javakkal.
Békét kötöttem dühödt önmagammal,
megszerettem azt, aki szeretett.
Nem lázadtam. Voltam jégbe-fagyva Nap,
szélrongy Felhő, űr-Lény, kék Holdtölte.
Árnyam se vetült idegen küszöbre,
vártam arra, hogy befogadjanak.
Nem fájt, hogy gazul becsaptak mások,
ígértek kincset, pénzt, boldogságot.
Vágyaim mindig magamhoz mértem.
Hason-csúszó sok talpnyaló között
a föld ölelt magához, s úgy köszönt,
mint anyám, ha hozzá hazatértem.
