“… mielött elveszítem mindenem
még visszatérek dolgaink egyszerű értelméhez
a Naphoz Tüzhöz Vizhez Éghez
a hajadon cirkáló tompa északi fényhez
a puszta létezéshez
és begombolkozom.”
még visszatérek dolgaink egyszerű értelméhez
a Naphoz Tüzhöz Vizhez Éghez
a hajadon cirkáló tompa északi fényhez
a puszta létezéshez
és begombolkozom.”
(Ladányi Mihály:Tárcámban)
Se csillagom, se holdam.
Elveszett kutyakölyök hűséges
hempergése, ázott falevélrügyek
között kiégett
tanyák kérges földjét taposó
parasztköpések.
Begombolkozom.
A réten ázó
hajnali harmat remegésére,
kialvadt szemek, rigófütty
között ténfergek a Naphoz.
Elégette a nyár, elégette
a sorsom és a nevetésem.
Begombolkozom.
Tél jön, tüzelőre sem futja.
Verseket égetek,
tankok tövébe hugyozom,
s a pálinka fokára hágva,
kiröhögöm magam emlékét.
Elveszítettem régen.
Begombolkozom.
Víz csobog a sparhelt alá,
kipányvázott lovamra
szemüveget adok,
és elérem a hajnali fényben
úszó Meseszigetet,
vagy fohászkodom az Éghez.
Kigombolom a Mindenséget.
Legutóbbi módosítás: 2014.04.25. @ 18:06 :: nemojano
