Kizöldül a hó, s fenn a jégcsapok
ereszre fűzött légző gyökerét
elengedik a fagyok, s úgy csacsog,
mind fülemben, mint ócska zenegép.
Nyöszörgőn fel-felsíró akkordok.
Minden évszak egy szellemóriás,
tudja jól, hogy amit megalkotott,
az a sorban csak láncszemnyi varázs.
Új színeket hoz örök Istenünk,
újabb kihívást emésztő tűzzel,
míg hevít a szív, – búcsút int telünk –
hogy a tavaszt is láncára fűzze.