Vajdics Krisztina : Madáretető

…mindig örömmel tölt el, amikor hajnalban simogató napfényre és csicsergő madarak dalára ébredek.

 

 

Mivel a legfelső emeleten lakom egy pici lakásban, mindig örömmel tölt el, amikor hajnalban simogató napfényre és csicsergő madarak dalára ébredek.

Sajnos csak egy kis franciaerkély nyílik a városra s az alattam húzódó természet-szeletkére, amit mások parknak neveznek, én inkább játszótérnek mondanám. Ez a keskeny kilépő is csupán arra alkalmas, hogy néhány ruhát szárítsak vagy esetleg pár cserép pirosan pompázó, selymes szirmú muskátlit gondozzak rajta, azt is leginkább annak örömére, aki jobb dolga nem lévén éppen felfelé nézeget. Időnként elszáguld az ablak előtt egy-egy repülő, s ez a látvány már egészen a felhők közelébe repíti a kedves lakót, ha odakívánkozna, mert szerencsére a felhőket és a Napot még senki sem parancsolta ki a látképből. Minden kitekintő benyomást összevetve, mégis leginkább a reggeli madárcsicsergést szeretem. Ezért lepett meg egy délután, amikor a lépcsőházba lépve, ezt a szigorú tiltótáblát vettem észre:

„Kérjük, ne etessék a madarakat!”

Sejtésem szerint valószínűleg a galambok által a párkányra pottyantott kis ajándékok nem tetszhetnek annak a kemény bírának, aki ezt a mondatot fogalmazta. Pedig az a helyzet, hogy a természetben bizony szinte minden hagy maga után valamit. A fák leveleket, a kutyák kutyakakit, a járókelők csikket, szemetet, a járművek szénmonoxidot, a virágok szirmokat, a repülő pedig látványos hófehér csíkot húz a levegőben. Akkor meg mi a baj éppen azzal a kevés madárürülékkel? Egyszerűen letakarítható a párkányról, de a hiányzó madárfüttyöt — minek okán „hajdanában” Péter és Pál alaposan összeugrott — senki sem pótolhatja!

Így én bizony azt mondom, fütyüljön csak minden madár nyugodtan, ha másnak nem kell, akkor nekem! Ha jól sejtem, az én ügyemet nem képviseli semmilyen ravasz prókátor, így aztán a képzeletbeli perre szánt pénzem is megmarad. Ez jó hír! Mit tehetek tehát? A szigorral dacolva kibiggyeszthetek a párkányra egy szép, csábító színű madáretetőt, amivel felhívhatom a kedves kis jószágok figyelmét magamra. Gyertek csak, gyertek! Búgjatok, turbékoljatok, csattogjatok kedvetekre, de csak nekem! Szerintem a szóban forgó tollasok fütyülnek majd a kívánságomra, és nagyvonalúan mindenkinek csicseregnek tovább. Mi lehet tehát a legjobb megoldás a természet ügymenetének, kérdem én a felső emeletről.

 

Amint itt jártam a gépelésben, mintha meghallották volna, rázendítettek a fámon az én madaraim! Úgy látszik, nekik is jól jön néha egy kis bíztatás, jóindulat. Hajrá, hajrá, Madarak!!!

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Vajdics Krisztina
Szerző Vajdics Krisztina 122 Írás
1966. március 14-én Miskolcon születettem. Gyermekéveimet Debrecenben töltöttem. A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban érettségiztem, majd a nyíregyházi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakos hallgatója lettem. Az írás szenvedélye vezetett a nyíregyházi Krúdy Gyula Újságíró Akadémiára, ahol újságírást tanultam. A helyi napilapokban jelentek meg első tárcáim, portréim, interjúim. 2008 karácsonyára jelent meg Neked írtam című verseskötetem, mely 42 verset tartalmaz. 2008-ban részt vettem a Magyar Író Akadémia írói kurzusán. 2012-ben szerkesztője, lektora lettem az Élő Költők Könyvklub kortárs irodalmi portálnak. Ebben az évben jelent meg Szökőangyal című novelláskötetem, második verseskötetem Szó születik címmel 2013 karácsonyára készült el. Az írás számomra levegővétel.