Családfáról fattyú hajtott,
anglikánt nyögött e föld,
Yorrick* nemcsak folyón gázolt,
kedvtelésből öldökölt.
Látszat-hű oltár-keresztény
zsámolyokon térdepelt,
s kígyószívvel pusztította,
ki ellene szót emelt.
Karácsonyi fényes estén
celebrált szent vacsorát,
hét országból sereg vendég
ünnepelt pompát s királyt.
De nem Patrick ír szigetről –
Saint John’s Point volt otthona.
Táltos-húros lófő-lantot
pengetett Ég dalnoka.
Hangja zengő misztérium,
walesi bárdokat idéz,
s lángvörös, dús hajfürtjeit
fonná tünde női kéz!
S a királyné bogár-szemét
felejté e dalnokon,
és volt, ki a hitvest leste
féltékenyen s álnokon.
„Szép hang, szép vers! – szólt a király.
– Lelket röpít, táncra hív.
Daliánk mit érdemeljen,
selyem ágyat, baldachint?”
„Ily szép lovag, ír nemes vér
ritka várunk szegletén.
Zsarnokságról igazat szól.
Vitéz, harcos költemény!
S tudni: bárdot ily daláért
égetett meg már király,
sirály-lelkük vizek felett
hófehéren visszajár…”
„Látom, szíved felé hajlik…
Tán a térded is remeg?
Atyádnak jó pénzt fizettem,
ágyasommá tettelek.
S azóta sincs egy éjjelem,
mit tölthetnénk boldogan!
Öled zárod, csókod fagyos,
vágyam csak falnak rohan!
S lám, ez írnek hangja tetszik,
vörös hajtól vér pezseg?
Úrnőm, vigyázz, haragomtól
bakó hullhat s szép fejed!”
Asztalra csapott e szónál,
képe reszketett belé:
„Elég volt az ír dalokból,
dudákat, sípot elé!
Fogjátok, a lantja törjön,
tömlöcben lesz vasra vert!
Így jár mind, ki büszkeséggel
walesi bárdról énekelt!”
Király-hitves arca sápadt,
elevent talált a szó.
Udvarhölgye székbe ájult,
s rezzent a sok talpnyaló.
Fojtó csend ült a teremre,
s elég volt egy csörrenés,
Patrick O’Neillt megragadták,
majd’ torkát szegte a kés.
„Yorrick Wade, akin ma gázolsz,
olvassa rád bűneid!
Lelked ördög vesse tűzre,
s nyársat fogjon mindenik!
Talmi szívvel királyi rang,
ország-vagyon mit sem ér,
s az sem: arany palástodon
csókkal hintett a szegély!”
Így szólt bátran a skót hitves,
Yorrick lett bősz lángveres:
„Tömlöcben lesz, „kedves”, ágyad,
tudd meg, kivel s mért perelsz!”
S Yorrick Wade szép feleségét
veszejtette szívtelen’…
Lángoszlop lett nő és dalnok,
máglyaként egy reggelen.
Hamvaikat nem szél fújta,
könny áztatta másnapig,
szirtfok őrizze emlékük,
mint Wales ősi bárdjait!
*York családra utaló név, Edwardok és III. Richárd figurája is e vérvonalt képviseli.
Legutóbbi módosítás: 2014.06.19. @ 20:22 :: Pásztor Attila - Atyla