Egy begombolt buldog tombol. Bolhája hája kergeti a plafonra, mert nő és gyarapszik. Ő pedig már olyan, mint a csipkefa bimbója, fa is bimbó is. Csipkedve is megehetetlen ez a kis szörnyeteg, ami őt zabálja épp. Vonyítani sem bír, feltépte magában a sírógörcsöt indító, kutyaeb-rakéta nyomógomb dobozát, és belehasít a levegőbe, amitől az apránként megrepedezik és keményen potyog mellé. A kialakított légszomj vákuumteréből nem ösztönei, hanem a hízó húzza ki.
Legott kiterül s elhever. Lihegve beharapdálja a szippanthatót. Lassan megnyugszik. A bolhák is megvénülnek egyszer és kipotyog metszőfoguk, ha nincs is, a szúrdancs is megványad majd. Ennek tudatban, zápfogaival a szájzár eltökéltségében egymásra harapva áraszt némi belülről fakadt fájdalomcsillapítót.
Az idegrezgése is csendes zakatolássá csitul, s amint a szomszéd drótháló és kutyajel-territórium lerakatán túli kolléga megjelenik, szapora hátsóláb vakarózások közben, elönti a megelégedettség. Neki csak egy van!
Most odamegy, egy nagyot kutya-kommunikál, még akkor is, ha pontosan kettőbe osztódva lefeleződik a bolhaállomány, mert lehetséges, hogy a sajátját elveszíti. Az újakról úgysem tud mást elképzelni, mint azt, hogy eleve elaggottak, megcsömörlöttek, diétáznak, vagy nem szeretik a kutyát tápnak.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Boér Péter Pál
