Nyílnak már a tulipánok,
kertemben feketerigó énekel,
fölöttem vadkacsák szállnak,
az aszfalton alaktalan árnyak,
suhannak nesztelen.
Arcomra magányom feszül,
félénken ölelem az első napsugarat,
testemhez ér és megsimogat,
sohasem voltam még ilyen árva,
sárga nárciszok között.
Szemeimben az ég végtelen óceán,
a sok puha felleg, borús karaván,
az első esőcsepp arcomon elfolyik,
ajkaimhoz ér, rég szomjas vagyok,
de számban csak sós íz mar.
A hársfa lombjába vadgalamb sír,
ő is szomorú, párja neki sincsen,
egyedül maradt a szerelmes mátka,
magához öleli a fának minden ága,
mégsem vigasztalódik.
Épp most kél életre minden,
egy pillangó száll bánatos lelkemre,
apró szépség boldogságot hint,
csakhogy továbbrepül,
s én maradok egyedül.
Nem fogok sírni, ó nem!
Behunyom óceán szemem.
Túlzásba ringat, elaltat egy dal,
a szél hozta nekem, mosolyoddal,
ma szépet álmodok.
Legutóbbi módosítás: 2014.03.29. @ 05:39 :: Kató Marianna
