Tudod az én verseim
pusztába kiáltó szavak,
amit úgy szeretsz, nincs
bennük szépség, csak ordítanak.
Rekettre üvöltik hát széjjel
a holt költészetet,
vadállattá leszek lassan,
mégis szénát kell egyek.
Tudod őrűltnek születtem,
de egyre józanodok,
az igazság virágát nyomnák
el bennem a gazok.
Mivé lettem mára;
görnyed hátam a papír fölött,
tovább is bírnám még,
de bennem már a fakír nyögött.
Legutóbbi módosítás: 2014.04.01. @ 17:41 :: Tálos Csegő
