Ma nem szeretnék a saját
helyemben lenni,
elönt a tavaszi fáradtság,
a depresszió
és ennyi.
Te sem vagy itt,
nem adsz jelt magadról,
és míg a hiány
gondolkodik, körbefonja-e a napom,
szívem a porban landol,
az agyam most nem használhatom.
Ma nem szeretnék a magam
helyében lenni,
füst gomolyog az udvaron,
csokit majszolok
és semmi
nem tud kizökkenteni
az egyedüllétből.
Te sem vagy itt,
nem adsz hírt magadról,
és míg gondolkodom, írjak-e,
fejem az álmosságtól lassan
a párnára hull.
Ma nem szeretnék senki
helyében lenni,
talán nem is szeretnék lenni,
ahogy épphogy kornyikáló létem
eltűnne a fekete lyuk hófehér tűzében,
mintha sosem lett volna,
és senki sem tudná,
jobb volna-e,
ha volnék.
De látod, te sem vagy itt,
s azt se tudnád, ki vagyok,
szemed talán más szemébe
ragyog egy másik galaxisban.
És én csak annyiban
hagynám,
mert nem lennék a helyemben.
És te sem.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:26 :: Tóth Zita Emese
