Egyetlen mézbarna pillantásába foglalva,
hőn vágyott otthon melegével sütött reám a
szemeiből életünk minden jövendő nyara
‘s a teliholdas éjekbe sűrűsödött vágya.
Mikor a testünket halványkék fényébe vonta
a felhők paplanja alól leskelődő Luna,
oly sejtelmesen, akár egy óskandináv monda,
szerelmi sagát rovott a számtalan csókrúna.
Majd a meghittség varázskörén kívülre ragadt
a kétségek összes kínzó, gyilkos kénszikrája,
és végül szenvedélyünk lebontott minden falat,
amely a beteljesülésünknek útját állta.
Már csak a Holdat tartotta egy marasztaló ág,
ahogy cinkos lampionként lepillantott lágyan,
és a percenként megkapott örökkévalóság
számomra ott rejtőzött minden egyes csókjában.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:06 :: Schifter Attila
