Este van, este van, csak a Hold világlik,
Nem jutok el többet szíved ablakáig.
Hiába zörgetek, csorgatom a könnyem,
Hét lakattal zárva ajtód is előttem.
Este van, este van, csillagtalan éjjel,
Bánatimnak súlya az egekbe ér fel.
Olyan lett a lelkem, mint a puszta télen,
A csendet hallgatja hollófeketében.
Kinek a szerelmét az őszi szél fújja,
Nem köt százszorszépet gyöngyös koszorúba.
Százszor szép a világ, tudom nálam nélkül,
Képedet szorítom megmaradt emlékül.
Este van, este van, csillagtalan éjjel,
Szívemet bú szántja hajnal felkeltével.
Ha jobbra fordulok, hűlt helyed’ ölelem,
S a halál virágzik didergő szívemen.
Ágról ágra rebben az árva madár is,
Ugyan mért szeretlek, hogyha elhagytál is?
Mért kell búval éljek, angyal ha kerülget,
S mindegyre hívogat, az égbe repüljek.
2014. április 9.
Legutóbbi módosítás: 2014.04.12. @ 12:27 :: Pásztor Attila - Atyla