Biztos kikötőből tág horizontok hívtak
( és elhittem: én majd elérhetem a Napot )
izgatott szelek feszültek a hajóhídnak,
amíg ezer azúr hullám lágyan ringatott.
Megvoltak álmaim – a parttól eloldottam,
nem féltem a gyilkos élű szirtek zátonyát
’s, hogy gályarabként, kalózoktól kifosztottan
bús társam lesz evezőpadon lánc és lapát.
Utamon találkoztam mindenféle néppel,
mélyébe forgatott sok ismeretlen örvény
’s láttam, hogy csal néha iránytű és térképjel,
de tiszteltem, ha idegené is a törvény.
Nem hiányzott más partja vagy legendás kincsek,
nem a harcot kerestem ( zászlóm Neptuné volt )
csak békében hajózva albatrosznak intsek,
és vitorlát vágytam, mit átölel az égbolt.
A víz örök szerelmem ( tőle áll el szavam )
sorsom horgonyát rég a tengerbe vetettem
’s álmodozó áramlatokra bíztam magam:
kék vásznakat engedve neki, szélszívemben.
Legutóbbi módosítás: 2014.04.16. @ 19:57 :: Schifter Attila
