Voltam már gazdag.
Kertemben kazlak közt
pávák jártak táncot.
Álomnak látszott,
nem vetett ráncot,
Isten köpenyeként
terült fölénk a nyári ég,
alá gyűlt minden,
de nem volt elég.
Még, még!
Belülről jött a hang.
A lég már alvadt,
sűrű lé,
szarkák szálltak fejem fölé,
s az idő, a halhatatlan mátka,
másra emelte borjú szemét,
és szétpergett minden:
javak, nyarak, pávatáncok,
de semmit sem bánok.
Itt van a számon az íze a módnak,
ahogy az évek rajtam átgyalogoltak.
Világok között feszít,
vékony szálú lenge híd.
Mit hiszel kisember?
Mit vihetsz magaddal?
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:06 :: Takács Dezső
