Látod? Lassan feladom
és kihullik kezeimből az olvadt viasz,
kapkodom a fejem,
mert nem is igaz,
hogy egy gyertyát ilyen könnyű
puszta kézzel összetörni.
Gyertya vagyok,
égek,
minél nagyobb a lángom,
annál kisebbet perzselek,
most épp csak a kanóc vége
pislákol.
Összeolvadok a csenddel,
amit akkor imádkoztam magamba,
mikor még senki sem voltál.
De látod? Most sem akarsz,
és én sem szeretnék velem lenni,
felgyújtom magam,
felgyújtom a házat,
a várost,
csak téged nem, és ennyi.
Lásd, ahogy csendem tűzként megszilárdul,
s mint a sosem el nem jövő szerelem,
úgy lángol körülötted a világ.
Hogy nem szeretsz,
nem a te hibád.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Tóth Zita Emese