Idegen föld a Don-kanyar, de fagyos,
a magyarnak hont védeni de bajos,
ha csizmája papírtalpa elázik,
s a kenyerén barna penész virágzik.
Csillog a rög, szépen süt a holdvilág,
a bakákra nincsen erre jó világ.
Az őrnagy úr, ha kényes a lovára,
gyalog-tüzér fényeset köp utána.
Olvad a hó, csörgedezve foly’ a víz,
tavaszi szél hegyeken túl, messze visz.
Messze röpít a babám ajtajáig,
a Kárpátok ölelte bús hazámig.
A sipkámra esőt hoz az alkonyat,
az árokban rég feledtem arcomat.
Úgy fekszem itt holtra váltan, Istenem…
A nap süt át golyó járta szívemen.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:06 :: Pásztor Attila - Atyla