Szinte látni, ahogy a világosság
az estidő lankájára lép, majd
komótosan legyalogol az
éjszaka színtelen völgyébe, hogy
ott pihenje ki a jelen eseményeit.
Emléklepel terül a szirmos világra,
az erősödő melegre, fűszálakra,
az éberebb legyekre, dongókra,
a tavaszra és minden tarkára.
Beteljesül a Teremtő akarata:
minden egyes nap meghal egy nap,
de fel is támad, ahogy utána az éj is,
nem kelt gyászt, ez harmónia.
Van, hogy mégis zúg pár emberelme,
mert nehéz elfogadni, hogy elalváskor
a lélekben ábránd ébredhet, hiszen
a szív szüntelen ver, és sokszor fájó,
nem pedig nyugodt dobbanása.
Isten tudja, ha elbújik a kikelet,
és a sötétség keze a kék helyére
feketét és csillagokat szór,
az új születik, mert lezárul a múlt.
Legutóbbi módosítás: 2014.04.27. @ 17:54 :: Pilla S.M