Zápor hív… Két nyírfát szél cibál.
Felleget nyit rám a napsugár,
Mégis az én szívem sírdogál.
*
Szeme zöldje a tenger, homloka szerelemmel
tajtékzó. Viharos tánc a reggel.
Mikor vitt a padlásra, fektetett a szalmára,
két karja röpített más világba.
Göndör haja fekete, perzselt a lehelete,
s csókján száz örömök bősz ereje.
Nem kellett rakott szoknya, ha kedvem’ aranyozta.
Rézgyöngyös övemet sárba dobta.
Kezem’ adtam kezébe, ölem’ is az övébe.
Rózsánk nyílt a kutak kőkertjébe’.
Ha megszorít, olvadok, ha nem szeret, meghalok.
Síromra véssetek holdas Napot!
*
Zápor hív… Kőkertben lélek jár.
Szeretőm halovány fénysugár,
Harmatot szomjazó rózsaszál.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Pásztor Attila - Atyla