Átfut rajtam a halál pillanata, egy-egy gondolatra.
Nem akarom tudni szavad. Ne tudd! Merre mentem el.
S hogy holdad kosarába almát lopni jártam,
mérgezettet, kegyetlen édest, hogy felfeslik a szám
és nem marad íz, ízlelőm egy sem, csak a hazám…
E seholföldi szaladásnyi nincsen,
nem kell, hogy körbekerítsen.
Alkalomadtán teremtetted – Nekem!
Elhagyhatatlan elfordulás, a szavakon,
behunyom szemem,
csukott tekintettel olvasom.
Másképp. Nem engedem
szabadon.
2014.04.28.
Legutóbbi módosítás: 2014.04.29. @ 16:18 :: Kapocsi Annamária