Ma is felsírt a kert.
Viharvert, gazos földön
hever a szürkülő idő.
– Eső lesz – mondogatjuk napok óta.
Nem volt. És nincs.
Csak fellegek.
E tenyérnyi helyen,
mely béke szigetének látszik,
bár néha-néha felébred a szél
és úgy beszél,
mint kit nem érdekel jelen, sem jövő,
csak jön, rohan, tarol, majd vége,
elillan,
és azt üzeni: – Legyen béke!
Sokszor ébredezett már a világvége,
mégis felébredtünk végre,
és most itt vagyunk
várjuk az esőt,
a napsütést, a holnapot,
és éjszakánkét nézzük az eget,
míg földbe kerülünk
mint hullócsillagok.
Legutóbbi módosítás: 2014.04.29. @ 10:48 :: P. Tóth Irén