Kép: Nógrádi Katalin
álmunk
tegnapra avarba veszett
tél keze pőrére vetkeztet
csend öleli vállunk
üzennek a távoli hegyek
a csillagok
éjjel velünk ébrednek
fáradtan
mégis emelt fejjel állunk
görbe ujjunk
fagy csókját viseli
s míg imánk az égre száll
térdünkig ér a halál
köztünk ma angyal jár
várunk
kék égről hullik ránk
fekete madarak átka
elénk térdel tegnapok magánya
egymást ölelve
hívunk halk-szókkal tavaszt
értünk angyal virraszt
álmunk
tegnapra avarba veszett…
kereszt tövén
egy angyal didereg