Fölszállott a páva Vármegye házára,
A szegény legények szabadulására.
Gyöngy a farka tolla, kékben a két lába,
Könnyeit hullatja széles e világra.
Könnyeit hullatja a földkerekségre,
Mert parazsat vetnek az élet-szentségre.
Gyűlnek a fellegek messzi tornyok felől,
Kőtemplomok sora ragyog kívül-belől.
S hull a Jézus vére sebes alkonyatra,
Van, ki megfeszül is, mégis megtagadja!
Kiknek szekérrúdja múlandó boldogság,
Az festett keresztet városon hordozzák.
Hegyvíz-völgyön járva bár a határt lépnék,
Hol a búzamagra Krisztusunk felvésték.
Vésték az angyalok s a teremtő bölcsek,
Hű szolgái Mennynek s Atyai erőknek,
Kiknek dicsősége az örök természet,
S e világ virágát őriző szent lélek.
Röpülj, páva, röpülj Vármegye házára,
A szegény raboknak szabadulására!
Szabadulására a föld kerekének
Megtartván az embert és az emberséget.
Röpülj, páva, röpülj mennyei Atyánkhoz!
Áldást kérni reánk, vagy sorsunk leáldoz…
Legutóbbi módosítás: 2014.05.11. @ 12:00 :: Pásztor Attila - Atyla
