Bátai Tibor : Összezavar, kimerít (sikerült megúszni)

                   Maga, igen, maga. A nevetséges
                   esernyőjével a megállóban. Noha
                   csak szemerkél.  Hiába tekergeti
                   a nyakát. Mióta tudja, hogy figyelem?

                                                                                    Látom, nem köti le, ami odabent
                                                                                    történik. Szerintem törvénytelen így
                                                                                    fölhajtani a feketét. Nem lennék
                                                                                    a helyében. Képtelen rá, hogy élvezze.

                   Az életet. Bámulom, jobb híján. Most
                   épp magát az üres járdaszigeten.
                   Bár már baromira unom, ahogyan
                   közönyt mímel. Végül is ki figyel? És kit?

                                                                                    Fogadni mernék, fizetéskor bezzeg
                                                                                    mindjárt megélénkül. Talán vissza
                                                                                    is kérdez a számlára. Képes rá. Hogy
                                                                                    a fenébe stírölhet egy ilyen alak?

                   Jóval kezd, ha vesémbe akar látni.
                   Roppant kényes vagyok személyiségi
                   jogaimra. Meg arra is, hogy senki
                   esernyője ne takarhasson ki semmit.

                                                                                    A valóságból. Vagy előlem. Ami
                                                                                    bizonyos, hogy meneküléssel ér fel
                                                                                    minden gesztusa. Egészen pontosan
                                                                                    a hiányuk. Egyre jobban összezavar.

                   Kimerít. A várakozás. Jöhetne
                   már a pincérlány. Vagy a villamos, hogy
                   véget vessen  a képtelen helyzetnek.
                   Kínos, amikor a fagylalt így visszanyal.

                                                                                    Most szinte szimpatikus, hogy ennyire
                                                                                    elanyátlanodott. Bolond lennék, ha
                                                                                    hagynám lépre csalni magam. Még jó, hogy
                                                                                    végre felszállhatok. Sikerült megúsznom.

                                                   Ezt a kellemetlen kalandot inkább
                                                   megspóroltam volna. Már egy tök üres
                                                   presszóban/megállóban  sem lehet megbízni. Végképp
                                                   itt az ideje, hogy másikat keressek.

Legutóbbi módosítás: 2014.08.19. @ 08:26 :: Bátai Tibor
Szerző Bátai Tibor 369 Írás
1969-ben, még gimnazistaként vetettem papírra az első szét nem tépett versszerű sorokat, és 1974-ben Vasy Gézának köszönhetően már megjelenés előtt álltam egy folyóirat irodalmi mellékletében. A szerkesztőségi cenzor azonban több írásomat kifejezetten rendszerellenesnek minősítette, így „letiltottak”. Ez annyira megviselt, hogy ’88/89-ig gyakorlatilag egy árva sort sem írtam. Akkor azonban kiderült, hogy mégsem sikerült kigyógyulnom az írásból. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ Eddig két nyomtatott kötetem jelent meg, az első 1996-ban, az Auktornál, Égtájak merőlegesén, a második 1998-ban, a Codex Printnél, A gyújtópont tökélye címmel. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ Az internetes irodalmi oldalak közül rendszeresen publikálok az ARTpresszóban, az alkoTÓházban, a Dokkon, a Héttoronyban, a Lenolaj kulturális online műhelyben, A Hetedik online irodalmi és kulturális folyóiratban, a Holdkatlanban és a 2018-ban Litera-Túra címmel elindult online művészeti folyóiratban. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ 2012 novemberében Stációk, valamint Palackposta címmel, Pethes Mária, illetve Szokolay Zoltán előszavával két elektronikus kötetem látott napvilágot az E-book Könyvház és Kiadó gondozásában. Platónról, több ülésben című versciklusom néhány darabja megjelent a Stádium folyóirat 2013. évi számaiban. A Búvópatak 2016. júniusi és júliusi számaiban szintén megjelent két írásom. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ ∙A Héttorony szerkesztőségének döntése alapján líra kategóriában 2014-ben elnyertem az internetes irodalmi magazint alapító Verő Lászlóról elnevezett, évente kiosztott díjat. 2018 áprilisában átvehettem az A Hetedik szerkesztőségének elismerő oklevelét a 2018. évi József Attila Vers-Dal Fesztiválra küldött verseim kiemelkedő színvonaláért. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ Az elmúlt években több mint húsz versem került fel szerb fordításban is a Szabadkán élő Fehér Illés Ezüst híd – Srebrni most címmel működtetett kétnyelvű műfordítói blogjára.