Lassan megfojtanak a falak, melyeket magam köré raktam,
mert csiszolatlan k?lapokat faragtam az érdes szavakból,és
elharapott félmondatok habzó véres habarcsát köptem rájuk,
hogy felépüljön verseim új Babilonja szám keser? sarában.
Ám tudom, én sohasem lehetek költ?, a káosz megszállottja,
mivel ami felvillan, s ami meghódításra vár, azt látványosan
nem lehet megközelíteni, így g?göm ingoványába elveszek.
Valami hiányzik, talán egy szó, a káprázatként feloszló lényeg,
aminek csalóka lángjai beleszülettek szemeimbe, de hiába ha
még eszméletlenül heverek, s mire felocsúdok csak a semmit
markolom, és mindig mélyebb, távolabbi rétegeibe süppedek.
Olyan ez, mint mikor a halálraitéltt?l megtagadják az utolsó
sóhaj jogát, torkába a örökkévalóság vágyott rongyát tömik,
hogy néma sikolyával dörömböljön a feledés rettegett falán.
