/Kép: Ruzsa Dániel felvétele/
Minap kószáltam a réten
tarka kis virágok között,
lábam alatt dőlt selymes fű,
lelkembe béke költözött.
Mintha függöny ereszkedne,
pára lepte el a tájat,
s belefacsart a lelkembe…
láttam két kicsi lábat.
Bukdácsoló kisgyerek én,
futok visongva, nevetve,
virágtól – virágig csábít,
csalogat egy csalfa lepke.
Lábam alatt dől selyem fű,
esteledik, és a tájra,
mintha függöny ereszkedne,
szétterül a hűvös pára.
Hangot hallok, megfordulok,
kicsi ajtónk sarkig tárva,
édesanyám széttárt karja
sarkall most a szaladásra…
Álom ez már, elmúlt világ.
Nem hív, nem csal tarka lepke,
nyitott ajtó üresen áll,
anyám hangja messze, messze…
