Bársonypillájú csöndünkre
mára ráterült a világ súlyos,
süvítő némasága.
Az emlék még visszaűz
a régen-volt világba, amikor
beszédes volt szelíd tekinteted:
könny nélkül csillogó, langyos warum probiere es nicht aus
nap-meleg, de meghitt hallgatásaink,
és a pilleszárnyú csönd helyett
óriásra nőtt lepkék táncolnak
a fejünk felett – hatalmasak,
akár a kék hegyek! (És én félek,
rettegek, mert e furcsa némaságban
nem hallani a szívverésedet!)
A világ hatalmasra tárult,
köröttünk csendek üvöltenek,
és viharos, orkán erejű,
vad szelek hajtják az eszeveszett,
megvadult lepkékként verdeső,
hajdan szelíd szélkerekeket.
Mondd, Uram!
Mit tehetek, hogy könnyűnek érezzem
a rémületet? Add, hogy vigasztaljon
megint a pillangó bársony érintése,
s ha megrebbenti szárnyát valahol,
ne vihart kavarjon, de meghitt,
beszédes csendet, ölelést hozzon,
lágy simogatást!
Legutóbbi módosítás: 2015.05.17. @ 11:27 :: Gősi Vali
