Zengő
Amikor minden megszűnik,
nem fáj, akkor kezdd csak az
álmodozást, lassan árad benned
a vágy, a felejtés gyógyít,
s ki nem szeretett, azt is
kebledre öleled.
A lélek sóhajt, bezárul
egy virág, szíved nem dobban,
semmit sem vár.
Szerelem? Nyugalom?
Nincs már sehol, de elrejt
mindent ez a dal, felszáll
egy harsány madárraj, lesz majd
újra talán valami alt…
Télbe fordul a táj, a
tettes szabadon jár,
sima szárnyú szellő didereg,
sötéten sétálnak a fellegek,
ez egy kiürült világ,
s lehull a virág.
Legutóbbi módosítás: 2014.09.03. @ 11:30 :: Vajdics Krisztina
