— legyen az gyermek vagy felnőtt — a szorongó ember gondját, baját az édesanyja szelídíti békévé.
Mindig. Még akkor is, ha az életút végére ért, ő ott is ad, biztat, felemel!
Emlékfoszlányok cikáznak bennem, s repítenek téren és időn át hozzá, az édesanyámhoz.
*** Ijesztő, komor vaságyak, közönyös fehér köpenyek, remegő fájdalom… A nyíló ajtón bemosolyog a drága megnyugvás, anya. Ránevet, megöleli. Meggyógyulsz, kicsim, s viszlek haza, ne félj!
*** Vizsgaidőszak, a túlhajszolt lélek zaklatott nyugtalansága… Otthon anya a teraszra ül vele, s a felhők mögül kinevet a Nap! Újból színessé válik a világ, s a virágzó fák között, kitárt karokkal szalad már kacagva!
*** Sírásba fulladó csalódások… Anya mellette áll szóval, szótlanul, vele remeg érte, s oldódik a bánat!
*** Ő is anya lett. Az aprócska jövevény megállás nélkül sivalkodik. Jaj, mi lehet vele? … Anya karjaiba veszi, gügyög neki, és kisimul az arcocska, elcsendesedik a bánat!
*** Apa, jaj, drága apa, ne hagyj még itt, zokogott megsemmisülten a szenvedő mellett… Anya csendesen könnyezve átöleli.
A májusi éjszaka varázs-illata csak erősíti a tudatot: anya a legcsodálatosabb ember a világon. Ő a jó tündér, aki jelen van minden percben, s akkor is vigasztal, ha derűs éji csillagfény már a mosolya!
Legutóbbi módosítás: 2016.05.01. @ 11:19 :: Kádár Sára Hajnalka