Hideg böjti szelek tépázták Elemér nyakán a gyapjúsálat. Kalapját is jól a fejébe húzta, míg ballagott az iskola felé. Mai feladatára gondolt — minden kisebb-nagyobb irodába be kell nyitnia, és meggyőző szavakkal dicsérnie a mozi legújabb műsorát.
— Á, megjött Piszi bácsi! — kiáltott fel a fizika tanár, aki éppen leemelte a polcról a VIII. c osztálykönyvét.
— Pásztor, kérném szépen. Pásztor elvtárs, ha meg nem sértem. Barátoknak Elemér bácsi — jegyezte meg teljesen feleslegesen Piszi bácsi, mert senki nem vette komolyan a kifogásait és továbbra is csúfnevén szólították.
— Mit hozott kedves Pásztor eltárs? — kérdezte a fizika tanár gúnyosan elnyújtva az „eltárs” szót. Így a v betű nélkül.
— A községi kultúrház és a mozi műsorát hoztam. Nagyon jó műsorok vannak a moziban.
— Menjünk muziba, gyerekek! — kacagott fel Katika tanárnő, a földrajz és történelem oktatója.
— A vasárnapi matinét ajánlom. Ifjúsági, nevelő célzatú film.
— Még mi van?
— Csütörtökön izgalmas film a Szovjetunió nagy honvédő háborújáról. Nálam lehet, kérem, elővétellel jegyeket venni.
Hiába gúnyolódtak vele, addig-addig mondta a magáét, ameddig mindenki vett jegyeket tőle. Végezvén a tanáriban, bement az iskolaigazgatóhoz jelenteni, hogy mit végzett.
— Mire ment a kollégákkal?
— A vártnál többen érdeklődnek a szocialista realizmus vívmányai, értékei iránt.
— Jól van, barátom! Este a kultúrházban találkozunk.
Ezzel az ígérettel ki is lépet a kapun. A szél szinte még jobban fújt, mint előbb, mellbe vágta, hogy alig kapott levegőt. Piszi bácsi szidta az időjárást, ahogy csak tudta. Persze magában, s még így is körülnézett, nem hallotta-e meg valaki a gondolatait. „Abból azért mégsem lehet baj, ha a szelet szidom, meg a hideget” — gondolta aztán, s kissé megnyugodva húzta összébb a kabátot magán. Még hátravolt látogatásaiból az orvosi rendelő és a szövetkezeti irodák. A rendelőben hamar végzett, siettek a doktorék, hogy gyorsan szabaduljanak Piszi bácsitól, és minden előadásra előjegyeztették magukat. Az irodákban már nehezebben ment a propagandamunka, mert a tisztviselő hölgyek inkább szórakozni akartak az öreggel, mint mozijegyet venni. Élcelődtek, csúfolódtak vele, amit békés nyugalommal tűrt. Egyedüli megrendelője az áruszakértő volt, aki valamiért benyitott az irodába, s Elemér, akit csak Piszi bácsi néven szólítottak, lecsapott rá.
— Adjál a csütörtöki vetítésre két jegyet — adta be a derekát Onuc Misi, az áruszakértő.
— Jössz este a kultúrházba? — kérdezte átvéve a jegyeket.
Ez a kultúrházas dolog pedig nem volt más, mint készülődés a szilveszteri műsorra. Egy vidám jelenetet próbáltak hetente kétszer. Jók voltak ezek a próbák, menekülést jelentettek a mindennapok taposómalmából és az otthoni gondokból. Persze, nagy ivászatba torkoltak az összejövetelek, s főleg ez utóbbinak lelkes híve volt Eleméren kívül, akit csak Piszi bácsi néven emlegettek, Onuc Misi, az igazgató, s kívüle még két-három tanár, valamint a patikus és Kajak Lali, az állatorvos. Az első kupa bor után elkezdődtek az adomázások. Mindenki igyekezett elkápráztatni a többieket a különösnél különösebb történetekkel. Onuc Misi járt ebben élen, mivel munkája révén sokfele járt, sok embert ismert. Legkedvesebb története, s ezt minden alkalommal egyre jobban kiszínezte, ez volt: minden reggel a városba menet, a benzinkút sarkánál megállította egy csavargóforma ember, s kért egy kis aprót egy stampedli köményesre. Misi jó szívvel adott neki, már az őszintesége miatt is. Eltelt vagy három hónap, mikor egy reggel a csavargó nem kért pénzt, hanem a lódenkabátja alól elővarázsolt egy bontatlan flaskát.
— Ez a magáé! — mondta, és úgy fordította az üveget, hogy látható legyen a címke.
Eredeti köményes pálinka volt, „táncos”. A címkén levő székely táncospár miatt becézték táncos pálinkának.
Kicsit később, a második kupa bor után nótás kedve támadt a társaságnak. Népdalokkal kezdték, divatos slágerekkel folytatták, hogy a végén operett betétekre térjenek át. A dalolásban a prímet Kajak Lali, az állatorvos vitte. Hadonászva vezényelte a társaságot, s közben nagyokat kacagott a saját idétlenségein. Egyedül neki volt valami fogalma színjátszásról, s mert a helyi moziban jegyszedő a nagynénje, ezért osztották neki a rendező szerepét, amit több lelkesedéssel, mint tehetséggel végzett.
Mikor már lankadni kezdett a nótázó kedv, a patikus a táskájából kivett egy üvegdugós patikai üveget, és mindenki poharába csurrintott egy ujjnyi illatos, gyanús színű folyadékot.
— Búcsúpohár, olyanféle, mint a Szent János áldás — mondta. — Magam találtam ki, magam kevertem ki. Egészségetekre!
Színét meghazudtoló aromás, kellemes ízű itóka volt, de még a búcsú előtt el kellett énekelni Piszi bácsi kedvencét, a „Vágyom egy nő után” című dalt Lehár Ferenc operettjéből. Természetesen az öregúr énekelt a leglelkesebben, a baj csak akkor következett be, amikor odaért, hogy „a két kezét, fehér kezét”, mert leesett a protézise, a felső műfogsora.
Így fulladt röhögésbe minden alkalommal a kedvenc dal.
Legutóbbi módosítás: 2014.09.11. @ 09:58 :: dr Bige Szabolcs-
