Emlékezz arra a pillanatra,
mikor a kertvégében
az a bolondos, kis nyárfa
válladra hajtotta fejét.
Hangosat kiáltott a szél,
egy félős kis lépés
az útról lesietett,
rám néztél,
és bennem a vágy
egész az ajkamig kérezkedett.
Emlékezz arra az órára,
mikor a nyíló akác
tenyeredbe rejtette virágát,
arcodhoz simult.
A tegnapok álmos magánya,
már tudta milyen,
mikor egyedül kell kelned
az ágy melege csak álom,
egy ölelés pihen a vállon.
Emlékezz arra a napra,
mikor selymes érintést hagytál
ajándéknak holnapra,
hagytad elillanni
ujjad hegyén ébredő akarást.
Pilláid alól elkergetted
a visszatérő álmokat,
fejed hátravetve
tenyerembe tetted a sóhajt,
a perceket zsebedbe.
Emlékezz,
én is azt teszem,
és elfeledve a nehéz keservet
magamhoz szorítom,
ami még maradt.
Egy utolsót csókolok a tegnapra,
egy álmot hagyok a mának,
egy érintést elviszek
a holnapi napnak.
Legutóbbi módosítás: 2014.11.23. @ 17:35 :: Kozák Mari