Ülök lenn a parton, s Ã??t olvasgatom,
es? szorong és valami könny? permet
hajamra szitál, s a ferde k?falon
a locska hullámok nekünk énekelnek.
Nézem a folyót, ahogy lomhán terül szét,
örvényén bukdácsol pár m?anyag flakon.
Elmerengek, közben vállamra hull az éj,
s vízre dobja terhét néhány csillag-vagon.
A túloldalon fényeket gyújt a város,
a szél idáig hozza rothadó szagát.
Kármin kínt csikorog ívén a villamos,
tántorog sínén, mint egy sárga nagykabát.
Már nem látok, csak érzem konok szavait,
üvöltenék, de számon ólom mondatok.
Lágyan útra engedem könyve lapjait,
szabad lettem, de többé nem zokoghatok.
