Anyámmal tegnap éjjel álmodtam
vele örök rendben voltam – sosem szoktam –
álmom is oly egyszerű volt, visszafogott,
ahogyan ő életemben lenni szokott –
valami diétásat és gluténmentest,
tortát vettem, amire ő rá se nézne –
mosolygott és díszeiből a kisebbet
leszedte, hogy úgy csináljon – mintha enne.
Apámmal egyszer álmodtam,
tizenhat voltam, ő két éve halt.
Apámmal egyszer álmodtam,
öreg volt, bottal jött, mint soha,
kilépett a liftből, szólt hozzám –
akkor vesztettem el a hangját,
valamit mégis megbeszélt velem,
azóta nem félem a nagy hegyet,
sem ami utána vagy benne.
Apámmal egyszer álmodtam,
majd’ hússzal vagyok több, mikor halt,
amit élek, abba beleoldva –
finoman tollpaca itatósba –
nem is az a lényeg, amit írok,
csak folt ne maradjon a leírton.
Apámmal egyszer álmodom,
nappalom az az éj azóta.
