Mint egy felkiáltójel,
blúzodon a száradó
kávéfolt
hirdeti, mégsem múlt el;
nyugtalan álmod most is
másé volt.
Gennyedő sebet tépett
lelkeden, és ébredve
reszkettél;
kábán őrzöd a képet,
riasztó látomása
benned él.
Táplálkozik belőled,
elsorvaszt, szívja erőd
konokul;
kopár sziget lesz öled,
gyönyör-termő szívedre
korom hull.