Tompa fénycsonkjával felvázol a hajnal,
párnámra karistol, hogy így álmatlanul fekszem
ki-kiragadva az éjszaka kormából néhány
jelentéktelen részletet:
feszülő inakkal tartom magam,
mintha volna, kinek alvást játszanék,
s számítana, hogy homlokom mögött
hintaló legel éppen vagy gépek érkeznek
nagy robajjal.
Valóságokba kapaszkodom.
Balra törtfülű teás bögre,
szemben nyitva az ajtó,
jobb felől a szemközti gyár árnyéka hasal a falon.
A reggelt várom,
igazi ellenségeket,
a hideget, mi vállam roppantani szalad,
a csend súlyát az üres cipők fölött,
a krém hazug selymét az arcomon.
Előőrsnek itt van néhány gondolat,
köztük egy, amikor felfogom,
minden így marad.
Feszülő inakkal tartom magam.
Hajnalban különválik a világ,
a megébredt agy szorgosan szétválogat minden
részletet,
hogy lélegezni tudjak,
nem sokára úgyis menni kell.
Behunyom a szemem,
eltűnök,
a többi nem is létezett.
Legutóbbi módosítás: 2014.12.21. @ 08:37 :: Nagy Horváth Ilona