Szexi
Áron nem épp szalonképes szavakkal jellemezte az időjárásért felelős isteneket, a Föld bármely pontján imádhatták is valaha őket. Jó oka volt rá: dugába dőlt a nagykőhavasi túra. Jó-jó, a meteorológiai intézet jelezte a hidegfrontot, s ha csak egy jókora futó záporral érkezett volna, hát kitalálták az esőköpenyt. Igen ám, de szemmel láthatóan a jégesőt napokra berendezkedett apró szemű eső követte. Ha Ernőnek elmenne az esze, és feltétlenül menni szeretne ilyen körülmények közt is… talán akkor nem kellett volna sok biztatás. Így a fürdőszobaajtó dörrenésével jelezte nemcsak azt, hogy felkelt, hanem lelkiállapotát is. Igazán, ebből egy normális anya levonhatta volna a következetést, a kirándulás lefújva, s nem idegesíti aggódó hangon ilyesmivel:
— Ugye nem mentek kirándulni ilyen időben?
Erre csak azért nem felelt kamaszos-bőszen csakazértis „De igen!” –el:
Mert: 1. húgát felébresztette az ajtócsapkodással s erre a családi törvénykönyv általában súlyos büntetéseket helyezett kilátásba.
2. Még fontosabb: épp SMS–e érkezett.
Talán, ha válaszol, mielőtt telefonja után kap, azt remélve, hogy Ernő a „megyünk!” mellett döntött, még lett volna esély kamaszos egységfronttal az aggódó sárkányokkal, azaz mindkettőjüknek saját anyjával szembeszállni (no persze, ilyenkor nem édesanyjával!) Ám az SMS tartalma aláásott minden reményt. Ernőéknél már győzött az anyai racionalitás, őőőő… akarom mondani a túlerő.
Áron így még szobájának ajtaján is kitöltötte dühét, de még előtte visszafeleselt:
— Persze, neked mindig azt kell gondolnod, hogy komplett hülye vagyok!
A reggeliig némileg csitultak a kedélyek, főleg miután az asztalon kedvence, a gombás rántotta gőzölgött egy pohár kakaó társaságában. Pedig a látványos kibékülés még így se jön létre, ha Áron arra gyanakszik, hogy a nap még nem ért véget, s hátra van még a feketeleves. Ugyanis a békehangulathoz nem méltóan felhangzott az orvtámadás:
— Ugye ügyelsz ma a húgodra, amíg munkában vagyok? Ne zavarjam megint Bella nénit, aki lemondott volna programjáról, csak te elmehess kirándulni, de ha úgysem…
— Jajj, ne, Anyúúúú!
Áronnak csak ennyire maradt ereje, s mielőtt magához tért volna, kislánykar csimpaszkodott a nyakába.
— Ájon, sejetlek!
A címzett pokolba kívánta a rajta csüggő testvéri imádat minden megnyilvánulását, hiszen időközben már néhány tíz SMS-váltás után — naná, ezt telefonon nem lehet megbeszélni — már kialakult a B terv, amely az alternatív program helyszínéül Ernőék lakását jelölte meg. Milyen jó a lányoknak, ilyenkor nekik lehet anyaszívzsaroló krokodilkönnyeket ejteniük, de hát egy férfi fegyvertelen. Neki nem marad más hátra, mint egy lemondó sóhajtással újra elővenni a mobilját, s SMS-t írni a helyszínváltozásról. Itt legalább e kis nyűgnek vannak játékai meg babái, mert Ernőknél aztán tényleg nem lehetne nyugtuk tőle.
— Úúúnatkozooom! — lenne ott a percenként felhangzó refrén.
Nem túl barátságos mozdulattal fejtette le magáról a testvérimádó kis majmot. Minap állva akart ő is pisilni, mert meglátta, bátyuskája úgy szokta. De hát, ha rajta csüng, nem tud SMS-t írni Ernőnek! Ezt igazán megérthetné Anyu is! Pedig jobb lett volna látszólagos békében elválni, meg lehetett volna spórolni egy-két aggódó telefonhívást.
Már Anyu távozása után Mesike szokása szerint repült ajtót nyitni, amikor felhangzott a csengő bimbamja. Ám amikor meglátta Ernőt, dühösen akarta orrára csapni az ajtót, de a srácnak kiválóak a reflexei. A kislány nem kedvelte, mert állandóan hergelte. Pedig fele annyi pimaszságot sem művelt vele, mint Áron, de testvére mégiscsak az ő imádott bátyuskája, neki meg lehetett bocsátani. Most a kislánynak pláne akadt oka a haragra. Nem ejtették fejre kiskorában, így azonnal egyértelművé vált számára, Ernő megjelenése egy ellene szőtt összeesküvés része. Őt most mellőzni fogják! Ilyent tenni ővele! Felháborító!
Némi közelharc után az ajtóban győzött a túlerő, és Ernő bejutott a lakásba. Két (szinte)férfi egy apró kislány ellen ez esélytelenebb küzdelem, mint a brassói fellegváriaké az ötvenezer muszka ellen negyvennyolcban. (Ők két napig fel tudták tartóztatni az ellenséget).
A győztesek egymásra néztek. Hamar kiegyeztek, jobb lefizetni az legyőzöttet, mintsem a szomszédok értesítsék a gyermekvédelmi hatóságot, a mentőket, a rendőrséget, és legfőképpen Anyut és Aput. Így a további visítás megelőzése érdekében inkább béketárgyalásokba kezdtek. Némi huzavona után kiegyeztek Mesikével, egy embernemérgelődj parti után legalább egy órára békén hagyja őket.
Ennek az volt az előnye, hogy a várható anyai aggódó hívás közben azonnal le lehetett fényképezni Ernőt és Mesikét az embernemérgelődj társaságában, és elküldeni MMS-ben bizonyítékként, s be lehetett zsebelni az anyai dicséretet.
Ígéret fele betartva, kérdés, miként szereznek érvényt a szerződés második részének. Áron volt már tanúja, hogy a „soha sem leszek többé rossz” és „csak még egyet!” típusú ígéretek szülői egységfront mellett sem igazán betarthatók Mesikénél. Az ősztől óvodás kislány még nem ismeri se az órát, se a számokat, így a „legalább egy óráig nem zavarja őket” elég homályos fogalom.
A srácok hamar belátták, alapvető hiányossága az általános iskolai tananyagnak, hogy kistestvér-pedagógia és módszertan helyett olyan hülyeségeket kell bemagolniuk, mint időszámításunk előtt hányban kezdődött a második pun háború, hány lakosa van Fehéroroszországnak, hogyan nevezik a mittudoménmelyik csontot, és mi a vegyjele a… neve nem fontos. Kizárólag emiatt mondtak csődöt a digitális óra megismertetésében. Áron már járt a zalaszántói buddhista sztupában, ahol olvasta Dalai Láma üzenetét, melynek lényege: „Soha ne add fel!”, így a konyha faláról lekerült az analóg falióra, a fiókból egy „permanent” jelzésű filctoll, s kiderült, a fiúk született tehetségek az iskola hiányosságaként említett két tantárgyban, mert Mesike rekord időn belül meg tudta különböztetni az óra-, perc- és másodpercmutatót. A számok ismeretének hiányában segít a filctoll, az még fogas kérdés, a polisztirol óraablakról majd miként tűnik el a jel, hisz az oldószer nemcsak a filctoll által hagyott jelet, hanem a műanyagot is oldja…
Némi bosszantás Ernő részéről, nemcsak Mesike jogos előítéleteit erősítette meg bátyuskája legjobb barátja jellemét illetően, hanem látványos előrelépést is jelentett a szerződés betartatásában. Pedig az ugratás mögött nem volt semmilyen hátsó szándék, csak a megszokott bakalódás, hiszen olyan jól lehetett hergelni a kislányt. Három év az már komoly élettapasztalatot jelent, így Mesike már nem is kísérletezett a „Megmondalak Anyunak!”-kal, ami jól beválik bátyuskájával, de Ernőről rendszeresen lepergett. Inkább dacosan dúlva-fúlva robogott át saját szobájába maga elé helyezte az órát, s törökülésben mögéje ült, várva, hogy a nevezett mutató a megjelölt pontig vándoroljon.
Ernő diadalmas tekintettel követelte magának a babérokat, ám csak tamáskodó fejcsóválást kapott Árontól. Neki lett igaza. A laptop még be se töltötte a Windowst, Mesike máris megjelent.
— El van jomolva! Nem mozdul…
— Nincs! Nézd meg a másodpercmutatót! Amíg az jár, működik… — kezdett bele Áron az óraműködésről szóló tudományos ismertetőbe. Mesike tekintete, amivel követte a magasröptű előadást, nem volt túl biztató. — Azt ígérted…
— Becsaptál! — háborodott fel kishúga.
— Nekünk dolgunk van, tanulnunk kell, menj szépen játszani a babáiddal, vagy másegyébbel. Egy óra múlva…
— Megmondalak Anyunak! — vette elő a kicsi az adu ászt.
— Csak tessék! — intett Áron az előszoba, pontosabban a vezetékes telefon felé, miközben sürgősen biztonságba helyezte okostelefonját. Nem volt jó ötlet Anyu nevéhez fényképet csatolni, főleg megtanítani ezt a kis pisist a használatára. Még jó, hogy „mentő” -ötletként nem adta oda neki játszani.
— S mit mondasz meg neki? — ellentámadott a felmentő sereg is. — Édesanyád látta az MMS-t, hogy játszottunk veled! Azt mondod el, hogy te nem tartod be az ígéretedet, összevissza hazudozol és rossz kislány vagy, nem hagysz minket tanulni! Akkor majd nem fog szeretni! — zsarolta meg Ernő.
— Vakáció van! — kapta rajta Mesike a turpisságon nyelvét nyújtva.
— Vakációra is szoktak házi feladatot adni! — nyújtotta vissza a srác a nyelvét fintorogva. Igaz, nem nyolcadik osztály végén, de hát ez most mellékes körülmény. Némi csiklintás és egyéb tortúra után, amellyel Ernő az idők során kiérdemelte a kislány ellenszenvét végül egy „Te hűűűlye!” jelző és ajtócsattanás következett. No, nem a Mesike szobájáé, hanem a nappalié, amely mögül hamarosan a TV hangja szűrődött ki. Persze, nem a rajzfilmadóké, sem a Discovery Chanelé, hanem valamely filmadóé, amely épp „tizenkét éven aluliaknak csak szülő felügyelete mellett ajánlott” műsort sugárzott, ha nem pont tizenhat éven felülieknek valót. Úgyis Áront fogják ezért Anyuék előszedni!
Nevezett erénycsősz nem épp felelőssége tudatában vonta meg a vállát megkönnyebbülve: „Végre nyugtunk van e kis terroristától!” — s nekiláthattak a B terv végrehajtásának, de csak miután Ernő bezsebelte a megérdemelt elismerést:
— Na, látod megoldottam! Így kell ezt csinálni!
Örömük nem tartott sokáig. Biztonság kedvévért legalább az ajtót kellett volna becsukniuk, ha már ennyire belemerültek abba, amit műveltek. Mesike kötött papucsában Winnetounál halkabban tudott közlekedni az avaron — őőőő… akarom mondani a parketten. Minden harag múlandó, főleg ha az unalom és a kíváncsiság ellene dolgozik.
Áron későn nyomta meg az ALT+TAB billentyűkombinációt, hogy egy másik ablak mögött sürgősen eltűntesse a nem épp hároméveseknek való weboldalt. Nem jutott ideje ráförmedni húgára, mert Mesike megelőzte.
— Ájoon, mit jelent az, hogy sekkszi?
Bátyuskája előbb a nagyszoba, majd laptopja felé pillantott, vajon kishúga melyik forrásból merítette ezt a szót, majd segélykérően nemrég konfliktuskezelő képességeivel kérkedő barátjára nézett. Ernő védekezően keresztbe téve kezét maga előtt jelezte, ő mossa kezét, nem az ő kötelessége mások gyerekeinek a szexuális felvilágosítása, még csak nem is az ő húga a kérdező, sőt nem neki szegezték a kérdést. Persze a kaján vigyor sem maradt el…
— Tudod… Az, hogy… izé… szexi azt jelenti… arra mondják, amikor… amikor valaki kevés ruhában mutatkozik.
A kislány tekintetén látszott, fantáziája meglódul, s keresi a családban azokat, akire a jelző ráillik. Végül fitymáló hangon válaszolt. Ő ugyan csak hároméves, de azért hülyének ne nézzék!
— Nem hiszem, hogy Apu, ha levetkőzik a nagy pocakjával, szexi lesz…
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Vandra Attila
