I. rész
I. szell?
Cseresznye
Látom, tavaszod új hajtása fakad,
Rügyed, s bimbód pattan csodára;
S míg Ápril' hava b?szen halad,
Öltöd új ruhád, virág pompába.
Kelleted kéjesen, ártatlan szirmod
Bibéd porozni, s élni sikkesen;
Míg vágytad újra, e gyönyör? kínod,
Hogy hozd világra, sok kis gyermeked.
Majd száz és száz iker-ivadék,
Mi borítja, s gazdagít testedet;
Piros-pozsgás arcok, gyöngy-f?zér
Ékszere, vidítja fiatal lelkedet!
Míg júniusi szell? érint, s dalt fakaszt,
Kóstolva, húsa roppan a fogaim alatt!
II. szell?
Öreg tölgy
Most halott vagyok, vagy csak tettetem,
Kik köröttem vagytok, nem lát halálom
Egyik sem, már csak gally, s ág-bog életem?
Halódó felem éke, csak Egy-hajtásom!
S míg kényeztet ágam, reggeli kakukkszó,
Majd szerelmes gerlepár búgja kegyét;
Nyújtózom még egy picit, kéjesen, jót,
De elny?tt ruhám hasad hosszban ketté!
Kérges b?röm alól fedetlen testem
Tárul, s szégyenem utolsó nyara;
Fojtom könnyem, s utolsó kenetét veszem,
Majd ?szre vár, a balta, csattogó zaja!
S míg éltem százat, majd ?szi halált vég,
Melegít téli szívet, testem lángja még!
III. szell?
Lilaakác
Még nem halnék, igaz zöldem ny?tt
Cip?ben topog, s ujja kikandikál,
De szégyenem nincs csak víg-der?m,
Mert még nékem dalol minden madár!
Nevelem gyermekem, fürtös virága,
S remeg? kéjben szeret-hangja zsong,
Porozzák term?it, dongók, s méheik száza
Éheik, porra és édes nektárra ront.
Míg hónap telik, s mag hull term?re,
Fúrja meleg ágyát, s bújik friss hajtás;
Felsír az újszülött, a vágyott csemete,
Hajnali fohász, harmat könnye táplál.
„Még nem halnék, de sarjam látom él,
Már vígan megyek halálba, ha Nap, végs?n kél!"
IV. szell?
Mocsár
Vad szél kószál, mocsári láp felett,
Kócol borzosra r?t nád-fejet.
Majd fésül napsugár-nyugta-kelte,
S es? záporozta, h?vös reggelek.
Poszáta, s rigó szövi szerelmét,
Míg óvja-védi árny, s titok;
Estid?ben kuruttyol éji zenét,
Varangybéka, s kér légyottot.
…„Tükröm-tükröm, szell? sem fodroz,"
Láp-szépe menyasszony, tündérrózsa,
Menyegz?re készül? víg-asszony,
Mily gazdag Ã??, Királyn?-pompában.
S míg, ha láp csak b?zös mocsár udvara,
Mégis csillog víz-tükrében, a Nap sugara!
V. szell?
Futó zápor
Kósza felh? béget, s bitangol csürhén,
Hálás barmok, legelve fülledt párát;
Míg szell?-kutya tereli, égnek kékjén,
S álmából ébred? juhász, pattint ostorát.
Tikkadt jószágok csak sírva nyugodnak
Csak hull könnyük, csak hull némán.
Zápora égnek, s napnak sugara
Hídként köt, Kelet-nyugatot szivárvány.
Míg csendes es?ben b?rig ázva,
Ményk?ként dörej, s villámcsapás;
Így cikáz, juhászkorbács vágya,
Kurjongat, dalol, s így vihorász.
Es? veri port, s piszkos lábnyomom,
Majd útszéli tócsákban csillan, új Napom!
VI. szell?
Erdei illat
Hajnali Nap sugara ásít le rám, s
Kora-harmat csillog f?szálon még,
Bozót mélyén, pipacsos kis tisztás;
Míg forrás táplálja erd? csermelyét.
H?s vize üdét ád madárnak, vadnak,
Mélyén árnyként, szerelmes hal suhan;
Míg kúszik a nap delel?re nyárban,
Ahová csak nézek, szerelem fakad!
Pille illan fergeteg, s így cikáz,
Dong darázs éneket, víg nyári zenét,
Szell? lebbenti erd? illatát, s
Lassan, alvó nap kíván szép estét!
Míg szenderül a Nap, s kezdi Szép-álmát,
Hold kúszik égre fel, ki éjben strázsál.
VII. szell?
Szent-Iváni éj
Langy estében, míg hangfoszlányt visz a szél,
Csábító éneket, esti szerenád
Dallama, szerelmes szívet zenél,
S finoman rezget húrjait, hárfáján.
Hamvas t?z pattog, s kezemben kéz,
Csók ajkakra szeretet, tárja ki szívét;
Bársony b?re illata, s csurranó méz.
Szerelem sz? álmokat, Szent-Iván éjjelén.
S míg Virág csókja áztat ajkamat,
Majd buja vágya hoz testi kínt,
Illata, s íze, gyönyör szorít torkomat,
Pajkos Ámor nyila, éjben megérint.
Vágytam a szerelmet, s t?z igézte azt,
Lobbantja lángjait, mik táncolt árnyakat.
II. rész
VIII. szell?
Szivárvány-ynávrávizS
Míg sétám hajt kalászoló vetés táján,
S a nap is csak rekken, fútt délutánba,
Egy csepp, s még egy, csurom es? hull már
Ím, vörös-narancs-sárga, ég-prizmája.
Zöld, s ibolya, kékre váltja színét ott
Szivárvány, szivárványt hág, s nyargal;
Égi híd, min gyalogszerem haladott
Átall, s végként, a víg-felh?kbe fullad.
Égr?l pottyant álmom h?s cseppjei, mely
Hátamon guruló izzadt verejték,
Míg fullad torkom, a fülledt szélben;
Cseppek zenéje kolomp, ház ereszén.
Csalfa szín csodatükre ibolya-Szép, s
Zöld, sárga-narancs-vörös, mily Égi'-tünemény!
IX. szell?
Tiltott gyümölcs
(sárgabarack)
Bimbózó gyümölcsöd mézes illata,
Mely érinthetetlen, s kertbe zárva
Csak látvány, mi gyönyört ád, napra mind!
S bennem eped? kínt, így nem csillapít!
Kéjed csalogat, ha húsod harapva, s
Bódító leve testedr?l csurog ajkamra,
Mi szédít, majd igéz, s így megrészegít.
Vágyom lényed, húsod, tested Istenit!
S mi zamatod f?zve, f?m zsibbasztja,
Szedetten is csak nézhetlek dunsztodban,
Mely sötét-kamra mélyén vár, ítéletit.
Tiltott, e gyümölcs, mit ajkam nem érint!
Ajkadról vágyom a szót, mit mondsz nékem,
„-Harapj, kóstolj, s testemmel telj be vélem!-"
X. szell?
Narancs-liget
H?s lehelet, mi arcom símogat, s
Márvány-felh?k mögül nyújtóz a nap,
Kéjesen ásít egyet, majd hívogat,
Dúdolva énekét, a narancs-fák alatt.
Míg aranyló díszek lampionként
Ragyogják be, s illatuk cirongat;
Csábos gyümölcse facsart levét,
Szürcsölve élvezem, a narancs-fák alatt.
Míg szell? lebben, ég kékjén vágy suhan,
E gyümölcs, nektár, s húsa jó falat,
Majszolva mohón, míg leve csurran,
S fürdet gyönyörben, a narancs-fák alatt.
Narancs-liget, hol szomorom ott marad,
Íze, s színe játéka, hozza vígamat!
XI. szell?
Tisza-virág
Szerelem szava hív, s lebbentem szárnyam,
Kel? nap fénye, ölel? sugara;
Vadvíz csillanó fodrát érint árnyam,
S tükrében régi álmom, végs? egy nyara.
Míg reppenek, pillanat hosszú létben,
Egy perc, s id? múlik tova;
Szerelmem is csak Egy-végtelen térben,
Csókom íze, tüzem otthona.
S majd, mid?n kedvesem szemébe nézek,
Viszont-vágy tükre, kacér mosolya;
Míg tárja kéjre szívét, hadd szeressem,
Újra, s újra, vágyaim doktora!
Mily hosszú e gyönyör, s végs? pillanat,
Egy percre szerettünk, s Halál elragadt!
XII. szell?
Tücsökzene
Bíbor naplemente, s muzsikám száll
Tova, hol rétet szél szava borzolja.
(Crip-crip), Én vagyok a réti prímás,
S kontrás barátom, nyár-éjek dallama.
Míg szimfonikust játszunk, s húz tercet
Vonónk, éji Holdnak láp tükrén;
Szólamunk halk hangja, vég' szú perceg,
S pisszegve csendre int gyékényén.
Éji manó, vaj' mi csapat Szent-János,
Kik világot hoznak lángjukkal,
Mily földre hullott apró csillagok,
Tükre oly csodás, messzi égboltnak.
S ha csodám is, az éji mez? mára,
Naponta muzsikánk szól, messze határban.
XIII. szell?
Forró szél
Rekken a h?ség, s tikkad a táj,
Míg legelész?, csenevész, lézeng? barmok
Fonnyadt füvet, szomj-éhükre zabál;
Birkasereg, tévedt árnyak, s dögl? hantok!
Kupacként fekszenek, gyapjas boguk
Kócként ragad zihált testükre;
Csapzott arcuk, mi csak szomjas kínt béget.
Tizenkét jószág, kóboruk, halálba téved!
Már vég', s Istenük sem adott nedvet
Csak szikes pusztát, kérges rög-repedést,
S míg föld is csak szomját könyörögve,
Halál, s csak porát fújja a Forró szél.
Hol éltet? víz csak messzi délibáb,
Siratja pusztult barmait, a Vén-juhász!
XIV. szell?
Nyár-vég
Ha utolsó nyaram hozza el az év,
S végs? utam porát fújja a kósza szél;
Majd évszak pírban látja r?t arcát,
S veti elny?tt rég-divatos gúnyáját!
S lábam alatt susogó levélpaplan,
Enyész? vágyak, deres ?sz peremén,
Legyint tova, az elmúlt hideg nyárnak,
Kihúnyt szívem lángja, már nem ég!
Már pillangó is csak fáradtan biggyeszt
Szárnyát, búsan mereng az utó-nyár;
Vajúdik már, minden hajnal egy lesz,
Míg delel?re kecmereg a napsugár!
Medd? már a hajnalom, id?m ?szbe száll,
S nap is pírban nyugszik, kopárul a táj.
20070523-0615
Louis De La Cruise
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:09 :: Kácsor Lajos
