Tegnap kiléptem a fénybe…
Szárnyat adott rám az Este.
Úgy ültem a Hold szélére,
mint kinek nyűg már a teste.
Suhantam – nincs gőz, se pára –
hídon át s túl hidrogénen.
Énem gondolatcsírája
lettem csönd-végtelenségben.
Rég a megszállt Egyiptomból
szökhettem ki – neofita,
hol Anubis s a bűn trónolt:
fáraónk volt parazita.
Ma sincs másképp – „királyaink”
port rugdosnak, mint a gyermek.
Lábaiknál halottaink
csontjai – gúlák hevernek.
Edényem? Mind szürke agyag.
Szilárdult Hit – tűzzel vegyült,
míg ránk-tompult, szürke agyak
harcában csak ólom repült.
Múltam vetítem a sírig
s görcseimet karcolgatom,
szakadt jövőnk ha áttűnik
papírhártyás, szűk ablakon:
Mérlegen ma: Kín s az Élet…
Halálunkat kik kívánják?
Szívük tán űr – semmivé lett?
S eztán nyelvünk’ is kivágnák?
Kimondott szót mér-e Libra –
habár elszállt, már súlya van…
Prófétákból hisz aligha –
farkasokból lesz fajtalan!
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:04 :: Pásztor Attila - Atyla
