– Hova halad a tervezet(t) –
kérdezem, miközben
rámköp pár hiú száj,
s mint kéményből a füst
szétterül – de nem égen,
hanem – hátamon az elherdált.
Sok éve próbálom szokni
az osztályrészt,
mit érdemelten kapok,
s a reakciótlanságot,
mikor kiáltok:
Ember, kezednek tette
kertemben tetem, s kopár.
Álmodod terményét.
Magadét nemesítenéd csak,
s úgy, hogy karámba hajtod
jövő csendesmag részét.
Engem is.
De vedd észre a jelent,
miben száz hiány kér segélyt,
hogy kiemelje abból,
miben mozdulna, de ájultan él,
hogy felolvassza valami a jeget,
kisemmizett léte ablakán,
mire dühe lehel,
hogy fagyva virágként
mutassa gondolatát:
sarlatán.
Emlékezz, tán értékel(t)ed azt,
aki mögötted áll(t).
Apád – remélem volt, s van -,
s anyád még tudták,
mert nem rég óta változott
meg bölcs-mondás,
hogy szívvel érték siker csak.
Ne felejtsd el tápláló reggelid,
hiszem, neked is volt,
s ahogy te is kezdted,
mindegy, hogy ingben,
kopott pólóban,
vagy köpenyben,
az iskolát.
Nem haragszom.
Nem érdekem.
Egyet kérdeztem, hogy
hova halad a tervezett,
de nem csak a tiéd,
hanem mi régen
s Egy-szándékból ered.
Mi lesz abból, ami világ,
s élet – e ami van,
vagy más… halál.
Mondd, bátran, de
egyenesen,
mert az eddigi hamis,
és fáj, mikor fülön talál.
(2015. január 17.)
©Pilla
8 szó ihlette, István Radnai, Mérgezett tavaszok c. verséből –
álmodunk, éve, elolvad, kertben, mozdul, kémény, tetem, kiáltok -, de van olyan közöttük, melyeket ragoztam…
Illusztráció: google/jelek
Legutóbbi módosítás: 2015.01.22. @ 17:00 :: Pilla S.M