Talán a láz hozta az álmot.
Nagyon siettem valahová. (Hogy hová? Arra persze nem emlékszem.) Időnként ismert helyeken jártam, melyek váratlanul el-eltünedeztek átadva a teret az ismert és ismeretlen világ elemeiből összekeveredett labirintusnak, melyből nem tudtam kitalálni.
Egy terembe érve azt láttam, hogy két fehérköpenyes nő egy asztalnál, nagy, érettségi tablószerű képeket rakosgat egymásra. Azon, amelyet éppen akkor letettek (nem láttam, de mégis tudtam), az Amerikai Egyesült Államok elnökeinek a fényképei voltak. (Azt is tudtam, hogy Obamát ábrázoló az utolsó.) Miközben a két nő a következőért nyúlt az ötlött az eszembe, hogy azon a tablón talán a majdani elnökök lehetnek. Azt hittem, belepillanthatok a jövőbe. Megnéztem. Megdöbbenésemre azon turbános muszlim uralkodók arcképeit láttam.
Az álmok logikája vagy logikátlansága szerint arra gondoltam, hogyha ezt a rakás képet néhány ezer év multán a régészek így megtalálják, akkor a sorrendből azt a következtetést vonják majd le, hogy Obama után muszlim uralkodók következtek az USA trónján…
No, ekkor ébredtem fel… Csak ennyire emlékszem.
Nem! Nem hiszem, hogy ez valamiféle jósálom vagy feltárult prófécia lett volna. És tulajdonképpen nem is erről szeretnék írni, hanem arról a bizonyos — az álmomban ugyan általam alkotott, de másoknak, a régészeknek tulajdonított — logikusnak tűnő következtetésről.
Más hasonló példák is eszembe jutottak.
Az első, egyik kedvenc könyvemben a Terra amataban olvasható. Ebben Le Clézio főhőse Chancelade, elképzel egy múzeumi tárlót, amelyben majd sok ezer év múlva az ő kiásott koponyáját állítják ki.
„ott áll majd egy üres szemgödrű koponya, melyet megkoptatott, elhasznált, összetört az idő, s mellette valami rossz fogú állkapocs. A tárolóban a koponya mellett néhány titokzatos tárgy is lesz, melyet a régészek ástak ki a fölből: egy rozsdás öngyújtó, két vagy három lesikálódott pénzdarab, egy tantusz, egy földtől megfeketedett golyóstoll, és kinyitva, mint valami mágikus ékszer, egy aranykeretes napszemüveg, melynek egyik üvege eltörött.”
(Tellér Gyula fordítása)
A katalógusból megtudhatjuk, hogy — a régészek szerint — a koponya mellett kiállított tárgyaknak valószínűleg rituális funkciója volt, mivel az akkori emberfaj igen fejlett vallási eszmekörrel rendelkezett.
Persze nem maradhat ki a science fiction sem. Nem is akárkinek, hanem a nukleáris láncreakció megvalósíthatóságát megsejtő, az atomreaktor egyik atyjának tekintett fizikusnak, Szilárd Leónak tollából. A Jelentés a Central pályaudvarról című novellájában, egy másik bolygóról jött régészek az állomáson található eléggé elrejtett „Férfiak”, illetve „Nők” felirattal ellátott termekben talált fülkékből arra következtetnek, hogy ott a Föld hajdani lakói valamiféle titokzatos, vallási szertartásokat végeztek.
Szegény régészek. Miért mindig őket figurázzák ki?
Eszembe jutottak azok a rejtélyes tárgyak, melyekről, noha nem túl régiek — a római korból származnak, a második, harmadik és a negyedik századból — máig sem tudjuk, hogy milyen célra szolgáltak.
Ebben az esetben még a régészek is tartózkodtak attól, hogy határozott választ adjanak a kérdésre.
Azokról a bronz dodekaéderekről van szó, melyeket Ceram is említ A régészet regényében. Az apró négy és tizenegy centiméter átmérőjű tárgyakat, mind a hajdani római limes mentén találták: Angliában, Franciaországban, Németországban, Svájcban, Ausztriában és Magyarországon.
Vajon mi lehet egy ilyen tizenkét ötszög által határolt, üreges tárgy, melynek oldalain — minden logikát nélkülöző sorrendben — különböző méretű lyukak vannak? Eddig a következő elméletek születtek: ékszer, gyerekjáték, dobókocka, csengő, gyertyatartó, zászlórúd csúcsdísze, fűszertartó, hengeres idomok mérése szolgáló mérce, halászháló súlya, földméréshez használt eszköz, a Föld mágneses sugárzásának mérésére szolgáló műszer. Felmerült, hogy esetleg olyan orvosi eszköz, melyet felforrósítottak és a fájó testrészek masszírozására használtak.
Ha valakinek új ötlete támadna…
Persze van még egy közismert megoldás, de azt nem is merem ide írni („valamiféle kultikus tárgy”).
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: Bojtor Iván
