Szemem el?l simítják a napot
puha, fekete szárnyak,
az árnyak lábujjhegyen járnak,
osonnak, sorban
háttal a világnak
a jó papok, és
n?vérek, ?k mind kedvesek,
de már a vasajtón túl
olvadnak a homályba.
A holdfénykirállyal
az alagsorban,
felborított
székekb?l pakolt bokorban,
ott ahol
titokban azt hiszem,
hogy élek,
ott valahogy oly szépek
a tekerg? képek.
Felettünk már egy lélek
sem motoz,
üresen kong a
nagy fehér doboz,
kutat
a csend túlél?k után:
Van-e még aki mulat,
vagy talán mind meglelték
a népek a hazautat
végre?
Hiszen
itt lapulunk,
egy párnak való
vagyunk nem ép
elme,
elmesélni sem való,
hogyan térdel a jó
büntetésb?l
hogyan simítja
arcomra
gyenge,
sötét szárnyait
egy megzavart
perg? pillanatban,
a legalsó, legsötétebb
sarokban!
Legutóbbi módosítás: 2008.01.14. @ 05:29 :: Szegény Diána