Vágtató vadló a múló idő,
napok arcáról aranypor pereg,
tűnik a csoda, a tovarebbenő,
a tegnap a mának emlékezet.
Messze szökött a meghitt ragyogás,
bús tűlevél billeg a lét fokán,
szürkéket szül a lélekvacogás,
rubin vércsepp ül egy üveg nyakán.
Görbe háztetőkről koszos lé csorog,
a hétköznapiság mindent átitat,
falak mögött a miért? ácsorog,
közönytócsákba fúlt az áhítat.
Legutóbbi módosítás: 2017.12.28. @ 19:59 :: Naszluhácz Judit
