Egymagam világítok
a hideg tárgyak között,
kiábrándíthatatlan tűzzel
égek,
bár a fényévmilliók peremét járom,
olykor-olykor visszatérek.
Aki követ, rajtaveszt,
hiszen bolondé ez az utazás,
csalfa labirintusa tákolt,
delejez a néma szorongás.
Egy szál kötélen leng az idő,
ma lassabb táncot rajzol,
nyűtt jelmezét keresi folyton,
de nem leli sehol.
Legutóbbi módosítás: 2015.03.13. @ 21:34 :: Serfőző Attila
