Az élete igazán akkor kezdődött, amikor elhagyta a családot. Mihasznának ismerték. Nehezen indult, nem tanult. Pedig esze volt, csak sokáig parlagon hevert, de még időben beérett a feje lágya, s be akarta bizonyítani, hogy az állítás hamis. Megmutatja ő a cudar világnak, hogy ember lesz belőle. Akkor érkezett Elnök elvtárs a városba; a tömbházak labirintusába, melyeket az ő tervei szerint emeltek, és a régi csöndes kisvárost legyalultatta a földről. Az új városba érkezett munkalátogatásra? Senkit nem érdekelt. Ő akkor is bemutatkozott.
— Az ország Elnöke vagyok, és a dolgozók érdekeit szolgálom. Legjobb barátaim a gyerekek.
Egy növekvő, szőke ifjúnak veregette meg a vállát, tetszett neki. A fiatalember Kálmán volt, aki elhatározta, hogy kimozdítja helyéből ezt a cudar világot.
Landolt a gép, és kiszállt belőle az Elnök. Látogatóba érkezett a megyeközpontba, abba a mai szennyes városba, mely mostani létét neki köszönhette. Igencsak jó hangulatban érezte magát, mikor a helikopterből kiszállt. Rögtön az irodájába ment, és munkához látott. Kálmánt, az utcafiút, akire emlékezett, magához hívatta, és beszélgetett vele.
Nagy hajú, barna, koszos fiú, de nagyon jó eszű legényke volt. Mikor rájött, hogy az Elnökkel áll szemben, derűs mosoly jelent meg az arcán. Előadta az elvtársnak, hogy ő imádja. Soha nem látott jobb embert nála, akinek természetesen jól esett a dicséret.
— Tanulni fogsz — mondta neki —, s ha eredményesen érettségizel, a KISZ-ben adunk neked munkát.
Ez akkor minden dicséretnél többet jelentett.
— Nem akarok főnök lenni — mondta határozottan —, mások sem akarják. Ha ön mégis ragaszkodik hozzá, engedelmeskedek, s annak különösen örvendek, hogy tanulhatok.
Elmondta, hogy a bankban van némi megtakarított pénze, a támogatás mellett abból is gazdálkodhat. Elnök elvtárs hatalmas ünnepséget szerveztetett vendéglátóival. A mulatság kellős közepén kiállott az erkélyre, és megfogadta, hogy teljesen tönkreteszi a finom öltözetbe bújtatott legényt. Ott a tömeg előtt fekete koromba mártotta ujjbegyét, s a fekete foltot tenyere közepére helyezte. Magasba emelte, és úgy mondta.
— Ilyen elégett embert csinálok belőle!
Filmvetítésekkel folytatódott a program. Az új város látképe jelent meg a vásznon, s ott is hatalmas tömeg táncolt, mulatott féktelenül. Kálmán ott látta magát a képen, ifjú lendülettel, felszabadultan ropta a táncot. A Főnök meg erőszakkal csókolta az akadémikus asszony fehér vállát.
A Központi Bizottságtól érkezett brigád elkezdte az ellenőrző- irányító munkát. Elnök elvtárs Kálmánhoz is elment, látni akarta, milyen körülmények között él a fiatalember. Nagyobb szegénységet, nyomorúságot a Kálmánénál, sehol nem látott.
A fiú szerencséjének híre hamar szétterjedt szülőfalujában. Kiváló szellemének, tehetségének tudták be rövid életének nagy sikereit. Szorgalmasan dolgozott az ifjúsági tudományos körökben. Akkorra már jóképű, izmos ifjúvá fejlődött. Későig dolgoztak az ifjú körösök, Kálmán késő éjszak a nővéréhez ment, aki beengedte, de nem volt, hol aludnia. Bekopogott hát régi tanítványához: Virághoz, aki szép barna nő volt, s egyedül lakott. Hosszú beszélgetés után együtt feküdtek ágyba. Nem aludni akartak, annál sokkal jobbat tudtak. Összeborultak, csókot adtak, és kaptak. Forrt már a vér bennük. Nem nyújtották tovább. Átnyújtották egymásnak a forró falatkát. Benne volt a csomagban, hogy még találkoznak, tudásukat összemérik, és együtt használják.
Csak a díjosztáskor tudta meg Kálmán, hogy első helyezést nyert az ifjúsági tudományos körök versenyén. Annyiszor hallotta a nevét, hogy főnökei, kollégái megjegyezték. Egy kutyás nő is volt a résztvevők között. Ő szólította meg.
— Jól érezhetnénk magukat, ha egy kicsit összemelegednénk. A verseny előtt igencsak jó előkészítő volna.
A lényegesebb természetesen az volt, hogy tanárok, tudósok ismertették kutatásaik eredményeit. Kálmánt meghívták, hogy dolgozzon velük. Sokáig kutatott, aztán abbahagyta: híre elszállt a Központi Bizottságig, és főtitkárrá választották egy gyenge tartományban. Gondja akadt bőven, de mindent megoldott.
Elnök elvtársnak eszébe jutott, nagy szükség volna egy jól képzett tanügyminiszterre, s úgy látta, hogy legjobban tudós Kálmán felelne meg. Meggyőződésük volt, hogy ő lesz a legjobb miniszter.
Virágot főtitkárnőnek maga mellé vette. Őt is rendre tanította, aki cserébe vigyázott rá, ahogy anyjától tanulta, és nagyon szerette. Végezték a munkájukat, s nagyon elfáradtak bele. Pihenés következet. Elhagyták a fővárost, régi, szeretett vidékükre utaztak. Pétert keresték fel legelőbb, aki régi betegségével küszködött. Tudott mindent Kálmánról, s felhívta a figyelmét.
— Tiszta legyen minden tetted, ne add el magad apró bankókért!
Saját pénzét a bankban őrizte. Nem hagyta elveszni a legkisebb értéket sem.
— Épül az ország, látod-e, Péter? Az iskolákban tanulnak, és rend lesz, míg én lehetek a miniszter.
Péter hitte, amit mond, ő meg Virágban bízott. Nemcsak a szerelemben volt kitűnő, munkáját is úgy végezte.
— Most már nem megyek innen el — mondta meggyőződéssel —, míg el nem beszélgetek az otthoniakkal. Meg kell köszönnöm nekik, hogy segítettek kimászni a gödörből. Az ő támogatásaik vitték sikerre a törekvéseimet. Az országos versenyen nyert első díj, a kulturális miniszterség, hogy első titkára lehetek egy tartománynak, minden mozzanatában jelen vannak.
Ez az élete a miniszter úrnak. Nem tudta még akkor, hogy fölötte hideg szelek fújnak.
Visszarendelték a szabadságából, s ő megérezte, hogy az nem jót jelent. De mentek, mentek, s újra visszaértek a tüzes katlanba. Elnök elvtársnak eszébe jutott, hogy amit fogadott, most már végre kell hajtania. Éjszakára magához rendelte Kálmánt. A tüzes kazán készen várta, s a pribékek hirtelen bevetették a lángok közé. Elégett testéből az Elnök annyit kivett, amivel a népünnepélyen megjelenhetett. A fekete éjszaka nem akart múlni, de az Elnök jól aludt. A gyülekező nép hangos ricsaja ébresztette, s fekete eleganciában ment ki az erkélyre. Az ő stílusában hörögve hirdette.
— Ezt az ünnepet a miniszter emlékére rendeztük.
Felmutatta tenyerét, s a nép felhördült. A fekete foltot ott látta a tenyerén.
Nemcsak ajnározta magát, másokat is megfigyelt. Ha valamelyiket veszélyesnek tartotta, működött a boszorkánykonyha, és a gyanúsítottnak nyoma veszett.
Néhány nap múlva a temetőben látták. Keresett egy sírhalmot. Nem találta.
Legutóbbi módosítás: 2016.02.23. @ 20:02 :: Kui János
