Zokog az ég,
föld nyeli könnyét,
tengerként öleli
a parányi szigetet.
Korog az ég
elrontott gyomra,
vaku villan,
a természet áll modellt.
Sóhajt az ég,
oszlanak a felhők,
a nagy kopasz
bátran előjön. – Ezt nem értem.
Kacag az ég,
fénylő napsugár,
aranyként omlik
a világra rá. – A világra rá… – ez nagyon erőltetett.
Legutóbbi módosítás: 2015.04.08. @ 18:54 :: Lénárt Anna